Ember és környezete

A Varadinum Kulturális Alapítvány szervezésében 21. alkalommal tartják meg Nagyváradon a Festum Varadinum elnevezésű egyhetes rendezvénysorozatot.

A Varadinum rendezvénysorozat keretén belül április 29-én, vasárnap 11.30-től, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Székházának emeleti előcsarnokában, azaz a Partiumi Keresztény Egyetem első emeletén fotókiállítás volt.

A kiállítás az Ember és környezete címet viseli, ehhez hűen a fotók életképeket ábrázolnak. Ahogyan az a megnyitón elhangzott, a kiállítás a kikapcsolódás és az elmélkedés helyszíne kíván lenni. A nagyon változatos témájú fotók kiállítása két részre osztható: Horváth László egyéni tárlata, és a Kolozsvár Társaság – mint programfelelős – gyűjteményében található, és az ez alapján 2010-ben kiadott „A barokk Kolozsvár” című kötet képei.