
FOTÓ: ROHONYI D. IVÁN– Gally A. Katalin (középen), Kolozsi Tibor és Németh Júlia társaságában
A BMC galériájában megnyílt tárlaton először Kolozsi Tibor szobrászművész, a céh ügyvezető elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, kifejezve örömét, hogy egyre többen érdeklődnek a galéria már hagyománnyá vált kiállításai iránt. Ezt követően átadta a szót Németh Júliának, aki hangsúlyozta: a magyarországi kezdeményezés nálunk, Erdélyben is széles visszhangra talált, a galériában például már évek óta megemlékeznek a céh tagjait és szimpatizánsait érintő eseményről. Ennek az ünnepnek a hangulatához járul hozzá jelentős mértékben Gally A. Katalin tárlata, fűzte hozzá a műkritikus, a BMC céh alelnöke.
– A művész sejtelmesen visszafogott, szordínós, rejtett szépségekben bővelkedő festői univerzuma „csak csendesen, csak szépen”, fokról fokra fedi fel önmagát, hogy aztán annál erőteljesebben kerítsen hatalmába – hangzott Németh Júlia méltatása.
Bár odakint zuhogott az eső, mégsem a hideg, borongós hangulat kerítette hatalmába a tárlatlátogatókat, Gally A. Katalin alkotásai ugyanis árasztják a fényt, finom mívű pasztelljei betejesítették a festészet napja kezdeményezőinek „célkitűzését”, miszerint legyen ez a nap a fény, a színek, a formák és ritmusok, az élő festészet ünnepe”.
A kiállítás két héten át tekinthető meg, a művész kedden és csütörtökön 16–18 óra, valamint szombaton 10–12 óra között várja a látogatókat a Barabás Miklós Céh Farkas/Kogălniceanu utca 27. szám alatti galériájában.
KÖLLŐ KATALINhttp://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/id/32597