Kedd este nyílt meg az Európai Parlamentben a Szabadság és művészet
határok nélkül című kortárs művészeti kiállítás. A nagyenyedi Inter-Art
Alapítvány által szervezett tárlat Winkler Gyula és Sógor Csaba
meghívására érkezett Brüsszelbe.
A kiállítás ötvenkét országból származó nyolcvankét képzőművész
alkotását összesíti. Tizenhat, öt országból származó, tizenhat év alatti
fiatal művész munkáját is tartalmazza, amelyek az évek folyamán a
nagyenyedi alapítvány nemzetközi alkotótáborában születtek. A tárlat az
ENSZ New York-i székháza, Bécs, Vichy és Rabat után most Brüsszelbe, az
Európai Parlamentbe érkezett.
Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője
megnyitóbeszédében méltatta a Szabadság és művészet határok nélkül című
tárlat eredményeit, kiemelve, „ez a kezdeményezés is tanúsítja, hogy a
multikulturális szellemiség ma is élő a nagy múltú településen.
Nagyenyed európai gondolkodású, erdélyi város, amely a művészeten
keresztül bekapcsolódik a nagyvilágba”.
Kelemen Hunor RMDSZ elnök üzenetét Hegedüs Csilla főtitkárhelyettes
tolmácsolta, rámutatva, hogy az Inter-Art Alapítvány munkatársai és a
művészek "valódi kulturális nagykövetek", akik az Európai Parlamentben
egy európai ország európai üzenetét közvetítik.
"Amit nem tudunk helyreigazítani történészként, vagy akár a jelen
gondjait politikusként, néha a művészeknek jobban sikerül: összehozni,
kibékíteni embereket, korokat; ezért ajánljuk ezt a kiállítást
megnézésre” – fogalmazott Sógor Csaba EP-képviselő.
„Az Inter-Art jelenség egy 18 évvel ezelőtti álomból vált valósággá és
nőtte ki magát azoknak a művészeknek a lelkéből, akik hittek benne.
Alapítványunk célja a kortárs művészet népszerűsítése nemzetközi
szinten, ezáltal pedig hidat építeni nemzetek és országok között. Nagy
megtiszteltetés számunkra, hogy ma itt lehetünk az Európai Parlamentben,
az EU legfontosabb intézményében” – mondta Balog István, az alapítvány
elnöke a megnyitón.
Ioan Hădărig költő, az Inter-Art Alapítvány ügyvezető igazgatója
ismertette a Szabadság és művészet határok nélkül című tárlat
koncepcióját, amely a képzőművészet, költészet és zene hármasára épült.
Az igazgató bemutatta évente megszervezett nemzetközi alkotótáborukat,
hangsúlyozva, olyan művészeket láttak vendégül, akiknek munkái az ENSZ
New York-i székhelyén, a washingtoni Woodrow Wilson Központban, vagy a
bécsi, Vichy-i, Bombay-i, rabati galériákban tekinthető meg
A kiállításon mutatták be Ioan Hădărig, román-francia, kétnyelvű Poemul
tăcerii - Poème du silence című verseskötetét. A könyvhöz tartozik az
Almost Dream című zenei CD, amely Ioan Hădărig megzenésített verseit
tartalmazza a Szongoth Emilia és Marius Moga alkotta Melodis Folk
feldolgozásában, akik a megnyitón el is játszották néhány
zenedarabjukat. (közlemény)
82 képzőművész 52 országból
