Harminc év a pályán. Sok? Kevés? Nézőpont kérdése. De talán a legszebb kor egy művész életében. Amikorra beérnek a próbálkozások, amikorra egyedivé és összetéveszthetetlenné válik a sajátos művészi nyelvezet, amikor eljött a csúcsteljesítmények ideje. Ezekből a csúcsteljesítményekből, hat 1988-ban végzett képzőművész, Balogh Erzsébet, Balogh Csaba, Dana Constantin, Simona Copot, Fekete Miklós és Simon Zsolt alkotásaiból kapunk most ízelítőt, és persze abból a munkákkal is igazolt folyamatból, ami eddig a pontig vezetett. S amiben meghatározó szerepet játszottak főiskolai tanáraik, Teodor Botis, Tóth László és Veress Pál. Akiknek munkáit most szintén megtekinthetjük.

Mesterek és tanítványaik – a társítás végigkíséri a művészettörténet századait, mégsem kopott meg. És érdekes következtetésekre szolgáltat alkalmat, akárcsak ez a jelenlegi kiállítás. S talán az sem baj, hogy létrejöttéhez három évtizedre volt szükség. Arra a nemes érésre, ami most oly sajátos egységbe terelte a kiállítókat, ami szilárd alapját képezi a metafizikai absztrakciók néven egyértelműsített seregszemlének.

A most ötvenes éveikben járó kiállítók már indulásukkor ígéretes művészeknek számítottak, hogy mára karakteres egyedi jegyekkel felvértezve zárkózzanak fel a mestereik képviselte művészi értékekhez, és vezessenek el abba a szerteágazóan is egységes világba, ami most a maga teljességében tárul fel előttünk.

Mert mi is az a metafizikai absztrakció amely mögé felzárkóznak?

A látszat mögötti lényeg. A fizikai valóság mögötti valóság. A kép, a festmény már önmagában metafizika, ha ábrázolatnak tekintjük. Mert nem azonos az ábrázolt világgal. Még akkor sem, ha ezt tűzi ki céljául. A látszat és a lényeg kettőssége egyidős az emberi megismeréssel, a gondolkozással. A fogalom, mint olyan, önmagában tekinthető metafizikai entitásnak, hiszen nincsen anyagi léte. Az emberi kommunikáció terméke és egyben eszköze.

De hiszen a kép is az! Sőt, a fogalomnál konkrétabb kommunikációs eszköz! A barlangfestmény bölénye ábrázolat, de több is annál, mert megtestesítheti a bölény fogalmát is. A figuratív festészet tekinthető fogalmi kommunikációnak. Nem véletlen, hogy az első írások képírások voltak. De, és ez a lényegük, a képeken túli tartalmat is közvetíteni tudtak.

Az absztrakt festészet, megannyi változatát tekintve, a forma és a szín nyelvén kommunikál. Metafizikus a figuratív festészet vonatkozásában, de önmagában fizikai valóság is. Nem a kommunikáció eszköze, hanem lényege. Itt a látszat és lényeg egybeesik. Ha van látszat mögötti lényeg, az a szemlélő pszichikumában ölt testet.

Jól illusztrálja mindezt az előttünk feltáruló színvallás, a hatok és mestereik tárlata.

 Teodor Botis érzelemdús lényeglátása, a lírai és geometriai absztrakt védőburkába menekített tájérzékenysége olyan megsejtésekkel, emóciókkal, génjeiben kódolt titkos üzenetekkel telített, amelyek gazdagon árnyalt színharmóniáiban és szerkezeti egységükben öltenek testet. Ősi szimbólumrendszeren és folklorisztikus hagyományokon nyugvó, egyedi művészi nyelvezete a spekulatív zónában is sokat ígérően képes visszaadni az alkotói szándékot. Az itt látható, sajátos szín-fény-formaegyüttesek betekintést engednek a festő karakteres művészi világába. Aki most feltételezhető büszkeséggel tekint munkáira és azoknak  tanítványaiban továbbélő kisugárzására.

A másik mentor, Tóth László a rendkívül kiművelt-kimunkált festői megoldások nagymestere. A realizmust az absztrakttal zseniálisan összekombináló, szürrealista beállítottságú festő markáns vonalakkal megszerkesztett, meditatív elmélyültségről tanúskodó munkái kompozíciós erényükkel és színvilágukkal egyaránt kitűnnek. A belőlük sugárzó tömény vizualitás, a tudatosság és intuíció együtteseként fellépő szuggesztivitás olyan attribútumok, amelyek erőteljes hatást gyakorolnak a nézőre, és gyakoroltak természetszerűleg tanítványaira is. Sajnos még 1984-ben áttelepült Németországba és 2009 karácsonyán elhunyt.

Aminthogy a másik, diákjai által oly kedvelt főiskolai oktató, Veress Pál festő- és grafikusművész, az újraalakított Barabás Miklós Céh alapítótagja és egykori titkára sincs már közöttünk. Művészi igényessége, precizitása, nem mindennapi szín- és formaérzéke, sejtelmesen könnyed, lírai szín-vallásai, különleges érzékenysége, humánuma nagy hatást gyakorolt tanítványaira.

Lélekben talán Balogh Erzsébet áll hozzá legközelebb. Szellemujjának nyomát vélem felfedezni famulusa grafikai jegyeket is felvillantó, visszafogott színvilágú, a figuralitást mindössze csíráiban hordozó, sejtelmesen-suttogóan könnyed, lírai megfogalmazásaiban. Kevés eszközzel rendkívül sokat mondó, tömör művészi megnyilatkozásai, expresszív folt-vonal kombinációi a folyamatábrázolás sajátos megnyilvánulásaiként értékelhetők: térben szinte súlytalanul lebegő idősíkok. Vizualitás és gondolatiság sajátosan kifejező kombinációi. 

A kerámia és üvegszakot is végzett és jelenleg restaurátorként tevékenykedő festő, Balogh Csaba, mintegy igazolva a műfaji határok átjárhatóságát, szabad folyást enged a különféle anyagokban rejlő lehetőségek maximális kiaknázásának. Üvegre menekítve a világklasszisoktól a középhadig terjedő alkotók általa restaurált munkáinak hangulatát, az apró szín-forma kockák sajátos elegyével mintegy esszenciáját nyújtja mindannak, amit a festészet ezidáig produkált. És elkezd játszadozni az általa kreált alapokkal. Minek nyomán a matematikai alakzatoktól a Mars járműlábakig terjedően szemlélhetjük ötletekben kifogyhatatlan, komoly játékának látványos megnyilvánulásait. Absztrakt expresszionista hatású, gondolatébresztő munkákkal, sajátos színsziporkákkal, térkonstrukció modellekkel van jelen a tárlaton. 

Dana Constantin a művészi tömörítés és absztrahálás szédítő magaslatait ostromolva jut el sajátosan kifejező, líraisággal telített, sejtelmesen vibráló, monumentalitásában is ható, egyedi szín- és formakonstrukciójához. Megállásra, meditálásra késztető  alapmunka, a lírai és geometriai absztrakt mintapéldánya. Álom és varázslat a művészetek kertjében.

Simona Copot a porcelánfestésben valósítja meg színálmait. Szabadon örvénylő formáinak magával ragadó dinamikája optimizmust áraszt. Különlegesen dekoratív, sajátos boldogságpirulák ezek, a művész lelki gazdagságának tükrei.

Fekete Miklós korlátokat nem ismerő, fékezhetetlen szabadságvágyának enged teret spontánul vászonba hasító, feszültséggel telített, dinamikus, élénk színekben villódzó, mértani alakzatokat is sejtető formáival. Gesztusfestészete képzelete szüleményeit, a mindent szabad mindent lehet életörömtől duzzadó, magával ragadó világát villantja föl. Alkotásaival valósággal felrázza a befogadót.

Aki pedig a legkomplexebb és legsokoldalúbb megközelítésben nyújtja saját művészi énjén keresztül korunk esszenciáját az nem más, mint Simon Zsolt. Sajátos, külön bejáratú geometriába foglalt emlékfoszlányai, figuratív elemekkel dúsított, dinamikus zsongással telített geometriai absztraktja mondhatni a lehetetlent valósítja meg, összebékítve múltat és jelent, álló és mozgóképet, síkot és teret. Archaikus jelképek, digitalizált jövőkép, s mindaz ami egy szimbólumokkal, egyedi jelekkel dúsított magánmitológia alapját képezi. Mozgalmas, metaforikus utazás térben és időben.     

A Kolozsvárról indult, de időközben másutt megtelepedett művészek és egykori tanáraik alkotásaiból rendezett, kortárs művészeti tárlat mintapéldája a változatosságban rejlő egységnek, a belső művészi értékeken alapuló összhangnak és annak a vonzerőnek, amit a gyökerek jelentenek az innen elszármazottaknak.

Németh Júlia

*Elhangzott 2019. április 10-én a Művészeti Múzeumban, a Metafizikai absztrakciók című kiállítás megnyitóján.