

FOTÓ: HOTVÁTH LÁSZLÓ– Kolozsi Tibor, Dorel Găină Gerendi és a két Mira a megnyitón
Mira Marincaş, a Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem mesterkurzusának idei végzőse, rangos hazai és külföldi kiállítások állandó résztvevője számos sikeres egyéni kiállítása után most újabbal jelentkezett.
Az ötletet a papírral és ceruzával éppen csak hogy ismerkedő aprócska kislány, Németh Mira hároméves kori rajzai szolgáltatták. A korlátokat nem ismerő, spontán gyermeki megnyilatkozások, a világra való őszinte rácsodálkozás röpítette vissza a művészt abba a miliőbe, amelynek egykor ő is részese volt, s amelyet immár magasabb szinten, az időközben szerzett szakmai tapasztalatok birtokában sikerült a rá jellemző humorral, ötletességgel és kifinomult eleganciával megjelenítenie. Úgy, hogy közben az eredeti ihletforrásnak, az ákom-bákomos gyermekrajzoknak is helyet biztosított.
Az ötletül szolgáló keresztnév azonosság maga is a művészetekben, reklámszakmában, közírásban manapság igen kedvelt, szójátékon alapuló játékos hatáskeltés eszköze. A két Mira sajátos egymásra találásából született tehát az az interaktív tárlat, amelyet a Képzőművészeti Egyetem két neves tanára, Kolozsi Tibor szobrászművész, a Barabás Miklós Céh ügyvezető elnöke és Dorel Găină Gerendi fotó- és grafikusművész mutatott be az érdeklődőknek. Mira mirabilis, ahogyan utóbbi, találó szójátékkal jellemezte a látottakat, a két Mira sajátos együttműködésének eredményét.
Mira Marincaş művészi megnyilatkozásainak és művészet-filozófiai elméleti okfejtéseinek további színteréül Nagy-Britannia szolgál. A fotó- és grafikusművész – egy oxfordi ösztöndíj birtokosaként – a patinás angliai városban tölti a nyarat.
http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/id/27760