Művészi üzenet a felhők honából
Soó Zöld Margit kiállítása a Barabás Miklós Céh székházában

Az 1994-ben újraalakult Barabás Miklós Céh alapítótagját, Soó Zöld Margitot köszöntötték születésnapján, július 9-én a céhtagok, valamint a festő- és grafikusművész barátai, ismerősei. Az ünnepi alkalomból megnyílt tárlatnak helyet adó kolozsvári, Farkas/Kogălniceanu utca 27. szám alatti székház kiállítóterme szűknek bizonyult a mintegy száz vendég befogadására, így aztán a tárlatmegnyitóra stílusosan, a pasztellek hangulatát idézve, a természetben, az udvaron, a vén diófa árnyékában került sor.

Felhők honából, ég guzsalyából
Fonja folyóra, rónára, tóra...

Nem véletlenül jutottak eszem­be a verssorok, amelyek mintha az alkotás pillanatában örö­kítenék meg a művészt. Artisztikus felhőtérképei olyan változatosak, amilyen az örökmozgó, mindegyre átalakuló, változékony égi panoráma. Az égbolt művészi földrajza évek óta foglalkoztatja Soó Zöld Margitot, a téma számára megunhatatlan és kimeríthetetlen. Olykor pedig még főszerephez is jut, mint például a jász­dózsai táborban készült alkotások esetében. A művész di­m­bes-dombos tájakhoz szokott szemének a magyar alföld különleges élményt jelentett, s itt mintha az égi végtelen a földi határtalansággal feleselne. A maximálisan kiszélesített, meghosszabbított látóhatár, az ég és föld találkozása, egymásba olvadásuk, s a szüntelenül gomolygó felhők uralják a tájat. A felhők, amelyek hol eső előtti súlyos terhüket vonszolva szürke elnehezültséggel lógnak be a képbe, hol barnás árnyalataikkal telítik azt, hol pedig rózsaszínbe hajlón teljesítik ki a szín­ská­lát. Az uralkodó azonban a kék­be vegyített szürke, megannyi változatával.
A földet-eget egybemosó lapos alföldi tájjal mintegy feleselni látszik a művész számára ismertebb, otthonosabb hegysorozat, sajátos alakzataival, felhőkbe vesző csúcsos hegyormaival. A táj hangulatát sugalló, élmény szülte művészi felhőtérképek ezek. Utánozhatatlanok a maguk nemében.
Az ég, a föld, a fák, a táj magánya hol drámai akkordokat sejtet, hol a béke, a nyugalom leheletét sugallja. Érzelmesek, de soha sem érzelgősek ezek az ábrázolások. A táj, a hegyes-dombos vidék, a nagy magyar alföld, vagy éppenséggel a háborgó tenger létünk színhelyeiként tekint le reánk a kiállított munkákról, mindahányszor tapintható környezetet teremtve. Oly érzékletesen, hogy néha szinte érezzük a fű, az avar, vagy a víz illatát. Ha van filozófia a teremtett látvány mögött, és kétségtelenül szembesülünk vele, az a rácsodálkozásé, a természettel való azonosulás vágyáé.
Az alkotás kínját-örömét maximálisan kiélvező, szüntelenül munkálkodó, önmagával rendkívül igényes művész, mint eddig még minden kiállítása alkalmával, most is hozott valami újat. A napraforgós, repcés mezők és színes szőttesekre emlékeztető tavaszi tájak pazar pompájától a maximális visszafogottságig terjedő színvilág, a művészi megjelenítés tömörsége, ökonómiája a legújabb alkotásokban mintha még hangsúlyosabbá válna. A túlbeszélés, a részletek túlzott hangsúlyozása sohasem veszélyeztette Soó Zöld Margit munkáit, legújabb pasztelljei azonban már valósággal tüntetnek sallangtalanságukkal és tömörségükkel. A narancssárga vagy a fekete dominanciája immár a kizárólagosságig terjedően uralja a képet, irányítja a figyelmet a lényegre. Soó Zöld Margit még egy lépést tett az absztrahálás, a szintetizáló művészi átlényegítés felé. Kedvencei, a gyakorta valósággal emberi alakot öltő fák, gyökerek megannyi alakváltozata mintha emberi sorsokat is szimbolizálna. A kidöntött, megsebzett fa éles törésekkel szabdalt vonalhálói, vagy a görcsbe merevedett, sajátos fintorokba torzult, olykor egyenes antropomorf gyökérvariációk ismerős helyzeteket juttatnak eszünkbe. De persze túl az allegórián ezek a munkák elsősorban a lenyűgöző látvány erejével hatnak. A színek és formák ökonómiájával, sajátos összhangjukkal.
A tájba harmonikus elemként lopódzik be az épített környezet, a dombot belakó falu elszórt házaival, hogy végül a színteret a művész számára különleges élményt jelentő Dubrovnik vegye át sajátos mediterrán építészetével, hangulatával, levegőjével. És lehet, hogy éppen az Adriai-tenger mélykék vizéből bukkant elő az a kagyló is, amely a többi munka hangvételétől némiképp eltérő, sajátosan érzékletes, majdhogynem érzéki csendélet ihletőjeként szolgált.
Soó Zöld Margit a székház méreteihez igazodó kamara­ki­állítással lepett meg, de a kiállított húszegynéhány munka, köztük a legfrissebbek is, betekintést nyújtanak munkásságának leglényegesebb vonulataiba. Tematikailag talán csak az általa szintén kedvelt vízi világ, a Duna-delta hiányzik a valogatásból.
A kiállítás-rendezés a műfaj nagymesterének, Unipán Helgának a műve.

Németh Júlia
Fényképezte: Horváth László

Az Erdélyi Művészet 2006.VII. évfolyam 2. szám (24)