A kalotaszegi alkotótábor

Kétnyelvű művészeti albumot jelentetett meg a Caiete Silvane zilahi könyvkiadó a Zsoboki képzőművészeti alkotótábor húsz éves jubileuma alkalmából. A kiadvány (Képzőművészet Zsobokon. A kalotaszegi alkotótábor | Artă plastică la Jebucu. Tabăra de creaţie din Ţara Călatei. Caiete Silvane kiadó, Zilah, 2015) a Zilahi Megyei Történelmi és Művészeti Múzeum által folytatott Szilágy megyei képzőművészet című kutatási program egyik idei eredménye, és a kalotaszegi tábornak – az itt kialakult művészeti gyűjteménynek – bemutatását tűzte ki célul. A kötet szakmai koordinátora, Szabó Attila által kiválasztott több mint százhúsz reprodukció és Banner Zoltán művészettörténész-műkritikusnak a kötetben közölt elemző szövege (Banner Zoltán Kalotaszegi reneszánsz?) mutatja be a zsoboki alkotótábori gyűjteményt. A húsz év alatt itt megforduló több mint százharminc erdélyi, anyaországi és külföldi magyar képzőművész alkotásaiból ugyanis csaknem hétszáz példányból álló kollekció keletkezett. A társ-szerző Essig Kacsó Klára képzőművész, rajztanár a tábor kialakulásának történetét (Essig Kacsó Klára A zsoboki kalotaszegi képzőművészeti alkotótábor) ismerteti a könyvben, valamint a húsz év alatt itt megforduló előadók sorát, akik ismert személyiségei közművelődési- és közéletünknek.




Balázs Imre, Faluvég, 70x50. 1998. akvarell

Egy művészeti album kereteit lehetetlen bizonyos határokon túl feszíteni. Mint minden nagyobb szabású jelenséggel foglalkozó kiadvány, könyvünk is csak részlegesen mutatja be a kutatás eredményeit. De mint album, a reprezentatív alkotók és alkotások sorával hiteles képet ad a kutatás tárgyát képező gyűjteményről. Elkerülhetetlen egyfajta szubjektivitás érvényesülése ilyenkor, mégis a művészi minőség kritériuma, amely döntő jelentőségű volt a műtárgyszelekció folyamán, valamint a kiegyensúlyozott válogatás a „befutott”, az „elismerésre törő” és a „pályakezdő” alkotók arányát illetően, egyértelműen színvonalas publikációt eredményezett.

A könyv erénye, hogy két nyelven, azaz magyarul és románul szól az olvasókhoz, akik éppúgy lehetnek képzőművészek vagy a művészetkedvelő közönség, de művészettörténettel foglalkozó szakemberek és muzeológusok is. Mint ahogy a Szabó Attila által jegyzett fülszöveg is jelzi, a vizsgált gyűjteményből az album felsorakoztatja a jellegzetesebb darabokat azzal a céllal, hogy a nagyközönségnek, a szakmának és a kutatásnak egyaránt betekintést nyújtson az erdélyi művészet két évezred találkozására kiterjedő szakaszáról (1996–2015). A reprodukált alkotások némelyike „meghatározó lehet majd annak a három művészgenerációnak életművében, mely egyrészt a II. világháború után debütál, másrészt a hatvanas években indul a pályán, és végül, amely az ezredfordulón kezdi meg útját. Tulajdonképpen egyetemesség és erdélyiség, hagyomány és a mindenkori avangárd egymásnak feszülő konfliktusából született alkotások együttese ez az album.” Természetesen nem az összerdélyi magyar képzőművészet szereplőire reflektál – a zsoboki alkotótábor művészgárdája sem fedi le ezt a hatalmas földrajzi–szellemi–művészeti területet –, de Banner Zoltán elemzése világosan kijelöli a kalotaszegi alkotótábor helyét Erdély művészeti térképén és immár csaknem százéves külön művészettörténetében. Elemzésében Banner Kós Károly transzszilvanista nemzedékével indítja a sort, majd a második világháború és az azt követő politikai-művészeti helyzet sajátosságain át vezet el minket a századvég nyitásáig. Meglátása szerint „az erdélyi magyar művészet 1990-ben nyíló harmadik korszakának talán éppen a legszignifikánsabb jelensége az alkotótáborok gombamód szaporodó folyamata, s ebbe illeszkedik a Kalotaszeg alkotótábor története is. A jelenlegi táborok felsorolása kockázatos lenne, hiszen létük mindenhol (alapító)személyiség–intézmény–anyagi alap függő. Régiek szűnnek meg vagy szünetelnek, újak jönnek létre vagy régiek újjászületnek, másképpen. A folyamat azonban törvényszerű, hiszen a közép-kelet-európai művésztársadalom éppenséggel a rendszerváltozást követően szembesült igazából nemcsak a nyugati világ aktuális művészeti jelenségeivel, hanem azzal az ugyancsak Nyugaton már rég uralkodó magánnyal, egyedülléttel, kiszolgáltatottsággal, ami az alkotóemberek osztályrésze. S a társadalom közönye, anyagiassága, a hagyományos értékek, kulturális szokások kiürülése/kiürítése ellenében keresik a táborokban azt a modus vivendit, amellyel legalább az egymás problémáiról való közös gondolkodás, a művészetben a középkor óta kihalt együvé tartozás és együtt munkálkodás elégtétele révén erősíthetik a (személyes és közösségi) hivatásukba, az alkotás értelmébe vetett hitüket.”




Kádár Tibor, Lányok a Riszeg tetőn. Akrill, farost. 55x40. 2012

Banner arra a sajátosságra hívja fel a figyelmet, hogy a zsoboki alkotótábor egy nemzetstratégiai jelentőségű felfedezésnek – a népművészetet felfedező magyar szecessziónak – lép nyomába. Hisz Kalotaszeg még ma is oly gazdag ihlető forrás, hogy mai művészetünk sajátos formanyelvének alakulására is hatással lehet. Essig Klára táborszervező kezdeményezését már a kezdetekkor Banner Zoltán szakmai közreműködése kísérte, aminek következtében kikristályosodott a konkrét alkotótábori ars poetica, amely az erdélyi idegenforgalom terén felettébb népszerű Székelyföld ellenében Kalotaszeget választja ki a kapcsolatteremtés és az alkotás helyszínévé, emberi, művészi értékek örök­adójává. „Azt reméltük, hogy a kalotaszegi vizuális és szellemi élmény egyre mélyebbre hatol a lélek és a képzelet rétegeiben, s ha új stílusirányt már nem is indíthat (vége az egymást sűrűn követő huszadik századi trendfordulók idejének!), de legalább egy-egy erősebb művész-személyiség életművében formateremtő, tartós impulzusként érvényesülhet” – olvasssuk Banner értekezését. A teljesség igénye nélkül idézi meg tehát Szabó Vilmos, Botár Edit, Veress Pál, Miklós János közülünk immár örökre eltávozott művészek tevékenységét, mint a zsoboki tábor gerincét alkotó festőkét, grafikusokét, de kitér Bordy Margit, Katona György, Gonda Zoltán, Benk András, Simó Enikő, Kádár Tibor, Forró Ágnes, Gally Katalin, Novák Ildikó, Tompos Opra Ágota és Fodor N. Éva, Tóth László munkásságára is, igaz csak felemlítve mindannyiójukat. Banner szövege tehát nem alkotások elemzése, nem műkritika, sokkal inkább az alkotótábornak és Kalotaszegnek, mint szellemiséget hordozó helynek, művészeti inspirációs közegnek szerepét kereső elemzés, ilyenként inkább művelődéstörténeti irányból közelít a témához. Talán egy újabb és más jellegű kiadványban (monográfiában?) foglalhatjuk majd össze azokat a megfigyeléseket, amelyek a két évezred fordulóján jellemzik erdélyi művészetünket (akár Zsobok felől nézve).




Katona György, Zsoboki udvar. Vegyes technika, farost. 50x35. 2009

Viszont a reprodukciók rendjén feltárul egy, a tábori gyűjtemény körülbelül egyhatodát kitevő válogatás, ami már elég jól szemlélteti az itt született művek esztétikáját és magát a zsoboki szellemiséget. Minden tábornak van ugyanis egy sajátos lelkülete, egy csak rá jellemző spiritualitása, amely a művekben egyértelműen érzékelhető. Egy-két alkotással szerepelnek e sorban mind erdélyi művészetünk nagyjai, mind a középnemzedék neves képviselői is és a fiatalok. A közölt munkák sorában megtalálható olajfestmény, akrill technika, akvarell, pasztell, tusrajz és selyemre készült festmény, szobor és fafaragás, kisplasztika (kerámia), üveg, vegyes technikák, aquaforte és linómetszet.

A reprodukciók világosan láttatják, hogy jobbára a hagyományos természetközeli szemlélet az, amelyik képes valamit is kezdeni a kalotaszegi látvánnyal és a helyi vizuális/emberi/tájbeli jelleggel. De ezt szakmailag a lehető legtisztességesebben teszi, stilisztikailag sokféleképpen, őszintén és hitelesen. (lásd ugyanitt Banner képzőművészeti transzszilvanista konceptje: „természet + történelem + tanúságtétel / európai rangú mesterségbeliség”). Megtaláljuk az evidens egyéni jegyeken túl az egymáshoz jól illeszkedő posztimpresszionizmust és expresszionizmust, szürrealisztikus elemeket tartalmazó mágikus realizmust, az absztraktba hajló konstruktivizmust, egyáltalán az avangárd Erdélyre jellemző hagyatékát. De a minimalista szemlélet vagy a mitologikus kitekintés, a jellegzetes kalotaszegi motívumok kezelése rendjén fellelhető szimbolizáló hajlam, ugyanúgy mint a kompozíciós célú stilizálás mind sajátja e művészetnek.




Forró Ágnes, Farnasi csűrök. Pasztell, papír. 31x40. 1998

Húsz év alkotómunkájának leghitelesebb dokumentuma maga a hétszáz darabból álló gyűjtemény. E kiadvány ebből kínál ízelítőt (az utókornak is), amellyel legjobb szándéka szerint igyekszik Kalotaszeg és az erdélyi művészet jó hírét öregbíteni.

Szabó Attila