A Barabás Miklós Céh képzőművészeti egyesület kolozsvári csoportjának kiállítása a
Bánffy-palota földszinti termeiben február 8-án nyílt meg. A Kolozs Megyei Tanács
hatáskörébe tartozó múzeumban a céhnek ez volt a kilencedik csoportos kiállítása.
Lucian Nastasă-Kovács igazgató köszöntő beszéde után Kis-Pállukács Hajnal a
múzeum múzeológus méltatta az alkotásokat, aki megemlítette, hogy a munkák nagy
része a közelmúltban készültek. 57 művész közel száz alkotása került bemutatásra,
festmények, grafikák, szobrok, fotók, valamint iparművészeti munkák, kerámiák,
textilek, illetve üvegtárgyak. A nagyszámú érdekődő előtt a muzeológus kifejtette,
„évről évre a látogatók megismerhetik és kapcsolatba léphetnek a kolozsvári csoport
művészeinek alkotásaival, és figyelemmel követhetik művészi életüket. Számos
alkotó nemcsak egy reprezentatív munkával enged betekintést nemcsak formai
világukba, hanem szellemi dimenziójába is, amelyben a műtárgy csak egyszerű
eszköz. A formák és színek világa és tematikai megközelítése olyan összképet ad,
amely nemcsak az egyéni barométer szerepét játssza, hanem a társadalmi
megnyilvánulás elöljárója is. A művészi szellem tudatosan vagy tudat alatt fényt vet
nemcsak az egyéni gondolatokra, hanem a környezet által megadott változások
mivoltára is. A csoportos kiállításnak megvannak az előnyei és hátrányai is. Néha
nehéz felismerni az alkotások tumultusában minden üzenetet, vagy formai
megnyilvánulás szellemi vetületét, azonban a párhuzamos és az egymást kiegészítő
gondolatfonalnak olyen összképet tudjanak mutatni, amelyet a kutató szem és elme
nem tud figyelmen kívül hagyni.
„Minden műalkotás magában megtestesült gondolat, és ezen gondolatok össszessége
adja meg azt az összképet, amely megengedi számunkra, hogy megtalálhassuk
mindazt benne amit művész tovább akart adni. a kiértékelést nemcsak egyéni, hanem
rendszeri szinten is felépítsük. Szobrászat, grafika, metszet, festészet, a különböző
digitális, illetve vegyes technikák egyformán szerves része a szellemi
megnyilvánulásnak, és e megnyilvánulás ma délután magára ölti egyik „öltözetét” a
jelen kiállítás alkotásaival” – folytatta a múzeológus.
„Szándékomban állt egy tágasabb elemzést nyújtani jelen kiállítással kapcsolatban,
azonban ilyen kezdeményezés és eszmefuttatás túl hosszadalmas lenne, és valójában
olyan elemzési keretet hozna létre, amely leginkább az eltéréseket emelné ki, és nem
a hasonlóságokra vagy konvergenciára vetne fényt. Jelen kiállítás olyan vizuális és
szellemi tér megnyilvánulása, amelyben a spirituális világ találkozik a fizikai
dimenzióval, ahol a múlt, jelen és jövő szimbolikus konvergenciapontot képez a
művész és alkotása között. – zárta méltatását a múzeológus.
- Kolozsi Tibor szobrászművész, a Barabás Miklós Céh jelenlegi elnökétőlmegtudhattuk, hogy a céh idén harmincadik évfordulóját ünnepli. „A BarabásMiklósról elnevezett csoportosulás 1929-ben Bánffy Miklós támogatásával KósKároly és Szolnay Sándor kezdeményezésére alakult. A háború után a kedvezőtlentörténelmi és társadalmi változások nyomán azonban a céh tevékenységefelfüggeszteni kényszerült, hogy aztán fél évszázadnyi tetszhalott állapot után 1994-ben Abodi Nagy Béla festőművész, Kós András szobrászművész kezdeményezésére,és Murádin Jenő művészettörténész támogatásával 1994-ben 47 taggal szülessen újjá.Az újraalkulás kezdeményezői a háború előtti Barabás Miklos Céh tagjai voltak, akikátmentették a céhet a jelenkorba. Az eltelt ötven év kényszerszünet után újraalakulóülésen a régi tagok közül még négyen voltak jelen és látták újraszületni a céhet. Arégi céh tagjai név szerint Abodi Nagy Béla, Kós András, Andrássy Zoltán ésBenczédi Sándor voltak. Az új céh vezetősége a következőképpen állt össze:Kancsura István elnök, Abodi Nagy Béla tiszteletbeli elnök, Kazinczy Gábor ésJakobovits Miklós alelnökök. Eltelt harminc év, az alapító 47 tag közül már nagyonkevesen vannak életben. Itt voltak, előttünk jártak, megcselekedték a maguk dolgát,felnéztünk rájuk, tanultunk tőlük szakmát és emberséget. Most rajtunk a sor, a jelenkiállítás is erről szól, bizonyítani akarjuk jelenlétünket és tenniakarásunkat.Folytatjuk a munkát. – mondta a céh elnöke.Mint minden évben, most is, a céhtagok mellett 14 meghívott művész is kiállitott,köztük az ArtWise Egyesület néhány tagja is.A kiállított művészek ábécé sorrendben a következők: Balázs László, BaloghKrisztina, Bába István, Bordy Margit, Csata Hermina, Csibi László, Deák Zsuzsa,Darvay Tünde, Deleanu Márta, Farkas Melinda. Feleki István, Feleki Szabolcs,Felházi Ágnes, Felházi Lenke Zsuzsanna, Forró Ágnes, Gally A. Katalin, GergelyZoltán, Havadi-Nagy-Dávid István, Horváth Gyöngyvér, Horváth László, KeletiÁdám, Kentelki Gábor, Kocsis Ildikó Emese, Kolozsi Simona, Kolozsi Tibor, Koncz-Münich András, Koncz-Münich Judith, Kováts Ildikó, Kun Árpád György, LabanczCismașiu Ágnes, Lőrincz Lehel, Lukács Solymossi Éva, Matei László, M. LovászNoémi, Mira Marincas, Nagy Anna Mária, Nemes András Csaba, Orbán István, PalkóErnő, Ovidiu Petca, Péter Félix, Ritli Róbert, Sipos Sándor, Starmüller Géza,Starmüller Katalin, Suba László, Szentes Zágon, Székely Géza, Takács Gábor, TibádEszter, Tóth Orsolya, Tudoran Klára Lívia, Valovits László, Vdovkina Anastasia,Vetró András, Vizi Katalin és Zilahi Nono.A kiállítás február 25-ikéig látogatható a Művészeti Műzeum jobb oldali földszintitermeiben szerdától vasárnapig 10 17 óra között. (Forró Ágnes)‒
