Erdélyben is sok képzőművész család, vagy akár dinasztia ismeretes: nem kétséges, hogy a mesterségbeli tudás, szakértelem, inspirációs készség örökölhető és tanulható is. Fontos lehet az értékelés, a kritika is, amellyel az egymás mellett élő képzőművészek alkalmasint kölcsönösen egymás felé fordulnak, vagy akár befolyásolják egymás világát.

Ezek a gesztusok megállíthatják, vagy akár tovább is lendíthetik a műveket a kibontakozásban. Valami többlet tehát adódhat a közösben – s a képzőművész családokkal foglalkozni azt jelenti, hogy a család által biztosított szellemi aurát ismerjük el, becsüljük meg. Megtalálhatjuk a közöset, az eltérőt, a kontrasztokat, az egymáshoz hajlás, inflexió mozzanatait.
Baász Orsolya formavilága (korábbi 2007-ben, 2008-ban született munkái alapján) a női testiség, általában a testiség képzetei alapján alakult ki. Közismert, hogy a posztmodern korban és manapság az élet minden területén főleg a testkultusszal találkozhatunk: fitness, wellness, divatbemutatók, body bulding és így tovább, képviselik ezt a beállítódást. Ugyan­akkor nagyon fontos a szemléletben is: még a legelvontabb gondolkodási irányzatokban is a testpercepció kérdései állnak a középpontban (például a filozófiában a Maurice Merleau-Ponty és követői által kialakított fenomenológiai irányzatban). Ha a mai európai divat a végső absztrakcióban megjelenő szimmetrikus, szinte formahiányos, végsőkig lefogyasztott női testideált preferálja, Baász Orsolya formaképzésében ennek ellenkezője jelenik meg: a végsőkig aszimmetrikus, az önmaga formáiban betegség és mindenféle torzulások által eltorzított, kontúrok nélküli, majd meglepetésszerűen és éppenséggel sokszor csőrben végződő szörnyformákban realizálódó (női) test válik anyaggá. Ez ugyanakkor a félelmek, a tudatalatti késztetéseknek, a gerincvelőből kinövő impulzusok üzeneteinek is hordozója. Ez lesz az általános anyag, amelyet aztán Baász Orsolya másodlagosan is megmunkál, és formakulturális változásokra kényszerít. Képeinek egy másik csoportján a bika általános formája jelenik meg, az a mitologikus alakzat, amely közismerten (Minótaurosz) az emberrel szemben a lebírhatatlan ellen-őserőt testesíti meg, de amely éppen ezért az embert is lehetőségeinek és erőinek körvonalazására kényszeríti, olykor nem is sejtett erőivel szembesíti. Például a Valakinek a valamije című képén jelenik meg a bikának az összefonódása a humán formákkal.
Ha Baász Orsolya esztétikai beállása a kifejezés, reprezentáció, lényegmegragadás és felmutatás útján a világunk és valóságunk elemi összefüggéseire mutat, Szabó Lehel a fordított utat járja: a saját módján és törvényei szerint, eredetien kiképzett pop-artos formavilágával visszamegy a világba, a valóságba, és ott, a pop art aktivizmusának megfelelően végez el újabb értelmi kapcsolásokat. Ez a saját pop art merít a reklámgrafika, a poszter, a képregény és a graffiti formavilágából. Egyik jellemzője, hogy rendkívül türelmes, alapozó részletességgel építi fel formai és kolorit szempontból jól kiegyensúlyozott, mesterségbeli pontossággal megmunkált felületeit. Egyik képén (100% natural ecological – képeslap) például az 1940-es évektől a pop artos mitológiában előkelő szerepet játszó, a Batman-sorozatokból is ismert Macskanő (Catwoman) jelenik meg. Közismerten a tiszta, személyhez szinte nem is köthető, abszolút érzékiség szimbóluma. A képén látható macskanő bal melle fölé applikált szem pontosan jelzi, hogy mindenhol ennek az abszolút érzékiségnek a tekintetében vagyunk, a tiszta pánerotika százszázalékosan természetes és ökologikus. Egy másik képén deszakralizálja az emberi testet, amikor az egyes testrészeket a régi mészárszékekben megtalálható, a kulináris felhasználás szempontjából fontos testtérkép rajzolatával tagolja. (Óceánia régi kannibáljai „hosszú disznónak” nevezték az embert.) A valóságelemeket minden képén olyan módon kapcsolja össze, hogy azok a kapcsolás módját értelmi feladványként tartalmazzák. A megoldás, a feloldás eredményeképpen a posztmodern világ talányos kelléktárának elemei immár saját értelemként jelennek meg nekünk, így mintegy domesztikálva van ez a világ.
Mindkettejük képein megvan az ember újszerűen értelmezett testisége, a humor és a játékosság, a valóság és világértelmezés ereje és szenvedélye, az üzenetformálás pontossága és intenciója – az eltérő művészi technikákban és eszköztárban. Korunk kihívásait, veszélyeit jól értő és értelmező, autonóm válaszokat formáló képzőművészek alkotják ezt a bemutatkozó Családot, mely utóbbi bizonyára biztosítani fogja az újabb eredeti impulzusokat és a titkos erőt, és a „családfáról” levelező képeket.

* A 2013. március 7-én elhangzott bemutató szöveg rövidített változata. A tárlat március 28-ig tekinthető meg.