Kóstoló
Az idén nyolcadik alkalommal megrendezett ünnepségsorozat mondhatni össznemzeti fesztivállá nőtte ki magát, kétszáznál is több rendezvény és ezernél is több alkotás kerül bemutatásra. A kezdeményezés nálunk, Erdélyben is széles visszhangra talált. Galériánkban már évek óta megemlékezünk a Barabás Miklós Céh tagjait és szimpatizánsait közvetlen közelről érintő eseményről. S úgy érzem, ennek az ünnepnek a hangulatához jelentős mértékben járul hozzá Gally A. Katalin tárlata, amelyet Délutáni fények elnevezéssel illethetnénk. A művész valójában csupán egyetlen munkáját jelölte ilyenformán, a cím azonban szinte valamennyi alkotására vonatkoztatható.
Kiáltó II.
Hogy
miért? Azon egyszerű oknál fogva, hogy alkotóművészetében, s ezen belül
legújabb, itt látható művészi termésében ugyancsak fontos szerepet
játszik a fény. Ami pedig a délutáni fényeket illeti, azok a lehető
legkonkrétabban, a kényelmes, otthoni karosszék mintázatán megpihenve,
de ugyanakkor szimbolikusan is értelmezhetők. Egyfajta mindent
átfogó-beragyogó, lehiggadt, csöndes áhítat forrásaiként. Eredőjük pedig
egy tartalmas élet bölcsességével, nem mindennapi művészi
érzékenységgel, képzelőerővel és technikai tudással megáldott alkotó itt
látható képi vallomása arról, hogy a világ, az élő és az élettelen
mindegyre újabb és újabb csodákkal ajándékoz meg. Csak ismernünk kell
nyelvét, vételezni üzeneteit, olvasni abból a kimeríthetetlen, a szemnek
szóló, de bensőnket, érzelmi viszonyulásainkat is meghatározó
szépség-információ rengetegből, amit a természet és az épített örökség, a
jelen és a múlt szolgáltat. Gally A. Katalin pedig mestere az effajta
vételezésnek, és mestere az olvasottak művészi feldolgozásának is. A
konkrétumokból kiinduló, de nem ritkán az általánosítás magasiskoláját
is megjárt fogalmazásmódja úgy illeszkedik a természetes kommunkációs
csatornákon felé áradó tematikához, hogy azt a lehető legérzékletesebben
adja vissza.Az elmúlás fába fogalmazott műremeke a Kiáltó két változata. Az első csupán érzékelteti az idő okozta romlást, a második variánsban azonban a korhadó fa szálkáinak finom művű elegyéből felsejlő, nemes vonású, ismerősnek tűnő férfiarc már mintha szembeszegülne az elmúlással. Tematikailag ide sorolható a többváltozós Túlélés megannyi, szürkés-barnásan, sejtelmesen suttogó változata vagy az Áradat fenyegető, de a túlélés lehetőségét sohasem kizáró forgataga, és némileg talán a Fény-árnyék figurálisan is megjelentetett kettőse.
Egyébként az egymást kiegészítő kettősségek felbukkanása a művész munkásságában mintha a keleti filozófia tudatalatti meglétét is sejtetné. Bár a művész egész valójával benne él az erdélyi környezetben, a helyi kultúrák és kölcsönhatások eme sajátos boszorkánykonyhájában. Innen a képein megelevenedő folklorisztikus elemek, a falusi templomok, templombelsők remekbeszabott díszei, a kazettás mennyezetek motívumkincsének részletei, a faragott angyalkák, a népi barokk remekei, a Gótikus örökség felvillantása vagy éppenséggel egy-egy régesrég elfeledett, de régi dicsőségét romjaiban még őrző oromdísz, sajátos homlokzat, ablakkeret. Festői továbbgondolása mindannak, amit az emberi szépérzék és találékonyság évszázadok alatt kitermelt. Biblikus és mitológikus alakok kelnek életre keze munkája nyomán, az évezredek homályából előtörő, emberi megnyilatkozások, viszonyulások, képzetek és képzeletek örökérvényűségét, 21. századi létjogosultságát bizonyítandó.
Fény-árnyék
Van
valami nagyon életes, de ugyanakkor nagyon sejtelmes vonzata is ennek a
festészetnek. Egyfajta színekbe-formákba menekítése, halkszavú,
suttogó, de suttogása ellenére is fölöttébb határozott művészi
megfogalmazása ez a félhomályban szemérmesen megbúvó, bujkáló, vagy
éppenséggel elfelejtett, esetleg még fel nem fedezett értékeknek.
Délutáni fénybe helyezésüknek, festői tovább éltetésüknek. Azt is
mondhatnám: a csend világának megszólaltatója Gally A. Katalin. A
csendé, amelynek hangjaiból komponálja meg különleges finomságú
fény-szín-szonátáit.Elhangzott 2009. október 19-én, a kiállítás megnyitóján
(németh)
http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/id/32903
