
A művészcsaládba
született Szentimrei Judit (apja Szentimrei Jenő, költő író, újságíró,
anyja Ferenczy Zsizsi dalénekes) pályájának alakulása egybeesik az
erdélyi textilművészet kiteljesedésével, amely felvirágzását neki is
köszönheti.
A két világháború közti időszakban hivatalos
iparművészeti képzés nem létezett tájainkon, a művészek külföldi
tanulmányutakon szerezték be a szükséges tudnivalókat. Szentimrei Judit
is Budapesten tanult, az Iparrajz Iskolában, onnan került a Néprajzi
Tanszékre, majd professzorának, Győrffy Istvánnak az ajánlatára
Helsinkibe, ahol többek között a karjalai szőtteseket tanulmányozta.
Hogy aztán 1940-ben aranyéremmel a tarsolyában térjen haza
Finnországból, és telepedjen le Sztánán, a szülői birtokon, ahol Kós
Károly tervezte műhelyében dolgozott és tanított. 1945-46-ban a
kolozsvári Állami Leánylíceum kézimunka tanára, majd 1950-től a Ion
Andreescu Képzőművészeti Főiskola textilművészeti szakának oktatójaként
tevékenykedik, ismerteti meg diákjaival a szövés, fonás, varrás
technikáját. Alkotóművészetével, a legtisztább forrásból ihletődött,
népies stílusú szőnyegeivel pedig személyes példát is nyújt
növendékeinek. Nem tudom hány neves, külföldön is ismert és elismert
művész került ki kezei közül, de ha mindössze Gazdáné Olosz Ellát, Zimán
Vitályos Magdát, Finta Halay Hajnalt, B. Kőrössy Ibolyát tanította
volna, neve akkor sem merülhetne feledésbe.
Németh Júlia
http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/id/117593