Fotó: HORVÁTH LÁSZLÓ
A Ferenczy Miklós és felesége által működtetett Gy. Szabó Béla Galéria az évek során több mint száz kiállításnak adott otthont, az itt jelen lévők közül sokan emlékeznek még ezekre az eseményekre, idézte fel a műkritikus a helyszínhez kapcsolódó emlékeit. – Premierként könyvelhetjük el ezt a mai eseményt, ami tulajdonképpen egyfajta visszatérést is jelent a régi funkcióhoz. Antal-Tövissi Anna a Barabás Miklós Céh, Székely Géza képzőművész-tanár és Tosa Szilágyi Katalin festőművész felfedezettje, első kiállítása a Barabás Miklós Galériában volt, nem véletlen tehát, hogy őt javasoltam a főkonzul úr figyelmébe, amikor a tanácsomat kérte – magyarázta Németh Júlia.
Mivel a szándék szerint fiatal képzőművészeknek szeretnének kiállítási lehetőséget biztosítani, a tárlat megnyitására szintén fiatal, pályakezdő művészettörténészt kértek fel, Kiss László András művészettörténész személyében.
– Amikor 2008. Március 8-án a L’Osservatore Romano vatikáni folyóiratban nyilvánosságra hozták, hogy a 7 főbenjáró bűnhöz hozzárendelnek 7 társadalmi bűnt, Antal-Tövissi Anna kapva kapott a tematikán, hatalmába kerítette annak fájdalmas aktualitása, mélysége, sokrétűsége – emelte ki a művészettörténész a kiállítás anyagát képező munkák megszületésének történetét. A méltató szerint a képzőművész alkotásai „őszinték, tömörek, lényegre tapintók és merészek”.
A megnyitón közreműködött a Classis együttes, és sor került a kiállított munkák által ihletett animációs film vetítésére is.
(köllő)
http://szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/id/88476
