– Kántor Lajos harcos volt, aki meg tudta találni majd megmutatni a művészeknek azt a fényt, amire szükségük volt. Harcos volt, amikor nem lehetett harcolni, most pedig az energiája van itt velünk. Harcoljunk önmagunkért, a magyar kultúráért, mert egy tollvonással bármikor elveszíthetjük azt, amink van. A társadalomnak fel kell nőnie és merészen ki kell állnia azokért a dolgokért, amelyeket elődeink felépítettek. A Bánffy-palota a legmegfelelőbb hely, ahol ki lehet ezt mondani – nyitotta meg az In memoriam Kántor Lajos című kiállítást Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács RMDSZ-es alelnöke szombat délután.
Lucian
Nastasă-Kovács, a kolozsvári Művészeti Múzeum igazgatója elmondta: a
kiállítás gondolata régóta foglalkoztatja, és bizonyos afelől, hogy a
szakembereknek köszönhetően a sepsiszentgyörgyi képzőművészeti központba
került a hagyaték legértékesebb része.
– Ilyenkor válik
közkinccsé az, ami egykor személyes volt. Huszonöt éve kerültem
szerkesztőként a Korunk szerkesztőségébe. Amit most a falakon látunk
visszaidézi az egykori élményt, amikor a hónap bizonyos napján
megjelentek a zenészek és a poéták, és megnyílt a Korunk Galéria
kiállítása. Minden hónapban egyszer történt ilyen, a hétköznapokon pedig
ültünk az íróasztalainknál a festmények mellett. Ebből az ötletből
született a Korunk Galéria maga is, nem mindegy, hogy milyen képek
között ülünk egy hónapon át. Bennünket gazdagít, ha a képek ott vannak a
hétköznapokban is. Kántor Lajos szervezte a kiállításokat az 1970-es,
1980-as években. Kapcsolatba került képzőművészekkel, akik
megajándékozták őt festményekkel, vagy szert tett rájuk. Fantasztikus
gyűjtemény jött létre. Láttuk ezeket a képeket a lakásában, ám most
valami mást látunk, más a hatása a képeknek. Itt kibontakozik a
története ezeknek a képeknek, az erdélyi magyar képzőművészet 1945-1989
közötti körképe történeti dimenzióvá válik. Hogyan nézzük a kiállítást,
ezeket a képeket? Olvassák hozzá Kántor Lajos szövegeit, memoárjait,
képzőművészekről írt könyveit – buzdította a jelenlevőket Balázs Imre
József, a Korunk főszerkesztő-helyettese.
Bordás Beáta, a sepsiszentgyörgyi képzőművészeti központi igazgatója elmondta: a kiállított anyag egyaránt tartalmaz Kántor Lajoshoz kötődő portrékat, elismert és naiv művészek alkotásait, újító tendenciák képviselőinek alkotásait.
– Ezek között a képek között nőttünk fel. Most más környezetben látjuk, és egy-egy festmény az újdonság erejével hat – összegzett Kántor László, Kántor Lajos fia, majd közölte: öccsével együtt örül, hogy megvalósult ez a kiállítás Kolozsváron, ahol Kántor Lajos alkotott és ismerték.
http://szabadsag.ro/-/kantor-emlekkiallitas-nyilt-a-muveszeti-muzeumban
