Magyar állami kitüntetéseket adtak át Kolozsváron

Essig József fotó-filmművész az erdélyi magyar identitástudat és kultúra megőrzését sokrétűen szolgáló művészi és művelődésszervezői tevékenysége elismeréseként részesült a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben, Dr. Szilágyi Tibor pedig az erdélyi és anyaországi tudományos, illetve oktatási kapcsolatok ápolásáért, és a marosvásárhelyi magyar nyelvű orvosképzést biztosító tevékenységéért részesült a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjében pénteken, Kolozsváron. A díjátadó ünnepségen Mile Lajos, Magyaorország főkonzulja olvasta fel Áder János köztársasági elnök szavait, ezt követően laudációk méltatták a kitüntetetteket, majd ők maguk is köszönetet mondtak.
„Ritka az a kolozsvári esemény, amelyen nem jelenik meg kamerájával” A fotó-filmművészt Katona József méltatta. Elmondta, Essig József az erdélyi magyar közművelődés kiemelkedő személyisége, aki fáradhatatlanul küzd a hagyományok ápolásáért, a magyar nyelv, kultúra és identitástudat megőrzéséért. Kiderült, a teológia elvégzése után önképző körökben gyarapította fotográfusi tudását, mígnem 18 országos megmérettetésén díjazták tehetségéért. A későbbiekben a fotográfusi szakmást filmes pályával egészítette ki, és a Kolozsvári Televízió magyar adásának munkatársaként is dolgozott.


Filmjeinek nagy része az erdélyi magyar kisebbség életének és munkásságának főbb eseményeit örökítette meg. Színes tevékenységi paletta övezi körül: többek között létrehozta a Reményik Sándor Művészstúdió Alapítványt, a Zsoboki képzőművészeti alkotótábort, és pályázatok útján lakásának alagsorában egy pincegalériát nyitott, ahol a fiatal és kevésbé ismert alkotók népszerűsítéséről gondoskodik.



***

Fotók az ünnepségről: