A sepsiszentgyörgyi képzőmű­vészeti alkotófolyamat meghatározó, az elmúlt ötven év székelyföldi piktúrájának jelentős reflexiókat meg­alkotó művésznője, Miklóssy Mária újabb, ezúttal kisméretű műveit bemutató tárlattal ajándékozta meg a művészetkedvelő közönséget.

A nála már megszokott tavaszias, felemelő, gazdag színskálát egybefogó kompozíciók bátorító, a szépség mellett konokul kitartó magatartásként töltik be a Gyárfás Jenő Képtár előterét. Habár nem a Székelyföld szülötte, a kolozsvári főiskolai évek után férje és művész­társa, Plugor Sándor szülőföldjéhez közel, előbb Brassóba, majd Sepsi­szentgyörgyre telepedett, itt alkotott és tanított. Történt mindez abban az időben, amikor ez a székely kisváros kulturálisan megpróbált kilépni provinciális elveszettségéből, és sikeres kísérletet tett értékfelmutató hang­adásra. Egy feléledő szellemi kör­nyezetnek vált alkotó tagjává Mik­lóssy Mária, és habár mű­vészetében érthető módon a Plugor Sándor-i rajz- és formabeli kölcsönhatások elevenen rakódtak egymásra, Mária egyéni látásmóddal, határozott és kimért nőies hozzáállással hozott létre saját szabályait kézben tartó piktúrát.
Képei álomképek, de nem a szertefoszló, ábrándokat kergető álmok, ideák anyagba gyúrt halmazai, hanem egy kreatívan szerveződő, ösztönös szürreális létből, tudatos életcélból táplálkozó álomképei. Mindez a színek fenséges, átgondoltan játékos komponálásával válik értékhordozó művé. Festmé­nyei az emberi lét ünnepélyesebb, tetszetősebb, impozáns erővel ránk köszönő momentumait ragadják ki, a külső és belső nőies mivoltot teszik poetikusabbá. A női lét sokszor begörcsölt, feszessé vált, gondterheltségről árulkodó helyzetét próbálja feloldani, a testi és lelki szépség horizontjait tágítva.
A XX. századi erdélyi magyar festészet jelentős mestere (a csupán névrokon) Miklóssy Gábor úgy vélekedett a műalkotások korszerűsé­géről, hogy az "az emberi kvalitásokon mért világkép és belső vonatkozásainak a kivetítése. Az igazi kezdeményezők azok, akik teljes szellembeli, intuitív ráérzéssel ér­zékelik a mát, és ennek az új ér­zékelésnek keresik új kifejezési formáit. Szóval új tömlőbe töltenek új bort. Ám akik csak a tömlővel törődnek, de ideavesztett művészek, azok számára Kandinsky abszolút piktúrára törekvő (...) eredményei is csak nyakkendő díszítésére alkalmas lehetőségekké silányulnak." Sajnos, napjaink közterein és köz­ízlésében egyre többször találkozunk az esztétikum silányságával, a dekorativitás mércéjének megbillenésével. Miklóssy Mária festői üzenete helytállóan tükrözi a művészi önkifejezés kritikai oldalát a műalkotás alapelve, az esztétikai örömszerzés vonalán. Festett művei mindvégig fiatalosak, az élettel való feltöltődést szilárdítják képpé. A jelképvilágot is felkaroló, az elvonatkoztató vagy éppen édeskésen realisztikus képelemei gazdag tudatos tartalmakat hordoznak. Képei életkedvet, opti­mizmust nyújtanak a hozzájuk kétkedően közeledő, mai világunkra oly jellemző gyanakvó, zárkózott magatartás gondterheltjei számára is.