A megnyitóünnepségen Lucian Nastasă-Kovács hangsúlyozta: a tárlat fogadtatása és az egybegyűltek szép száma is azt bizonyítja, hogy Szabó Vilmos emléke és munkásságának hatása halála után tizennégy évvel is elevenen él a köztudatban.

A folytatásban Tibori Szabó Zoltán megjegyezte: Szabó Vilmos kiemelkedett kortársai közül, olyat tudott alkotni, amit akkor és azóta is kevesen. „Amikor Szabó Vilmosról beszélünk, feltétlenül figyelembe kell vegyük azt az ellentmondást, amely meghatározta egész művészetét. Egyfelől, az életben állandónak bizonyuló dolgok csodálata, másfelől pedig az a nosztalgia, amely sokszor drámai víziókba megy át azon értékekkel szemben, amelyek tűnő részei életünknek” – fogalmazott Tibori Szabó Zoltán, hozzátéve: munkáin keresztül Szabó Vilmos kapcsolatot, átjárót teremtett mulandó és örökkévaló között. Elmondta, a festőművész Marosvásárhelyen Nagy Pál, Kolozsváron pedig Abodi Nagy Béla tanítványa volt. Sok szempontból kacsintgatott a szürrealizmus felé, hatással voltak rá Miklóssy Gábor és – az akkor nem éppen divatos, a művészi társadalomból is kinézett – Incze Ferenc alkotásai is. „Ezzel a tárlattal mi mindannyian nyerünk, a kiállított munkák ígérnek valami állandót ebben a múlandó világba” – tette hozzá Tibori Szabó Zoltán.

Szabó Vilmos fia a megnyitón elmondta: ezek között a művek között született és az általuk borított lakásban nevelkedett, sok időt töltött édesapjával, miközben alkotott. „Apámat mindig is őszinteség jellemezte. Nagyon nyitott ember volt, nagyon nagy szívvel. Alázatos ember és alkotó volt, aki tudta, mit jelent a kemény munka és a kitartás, mindez pedig alkotásain is visszaköszön” – fogalmazott Szabó Attila.

A Szabó Vilmos 1977 és 2009 közötti alkotói periódusaiból ízelítőt nyújtó kiállítás február 5-ig látogatható hétfő és kedd kivételével naponta 10 és 17 óra között.

A borítókép a szerző felvétele. A megnyitón készült fotóriport ide kattintva tekinthető meg.