Torockó sárga-zöld fényben

Torockó sárga-zöld fényben
a
Székelykő Varázsa
című csoportos festészeti kiállítás margójára
A sztánai Csigadomb alkotótábor kilenc résztvevőjének háromévnyi munkájából a torockói Székelykő ábrázolásai állnak előttünk. Három összefogó kapocs van a kilenc művész között.
Az első maga a táj. A piciny falú, Torockó, felé magasodó Székelykő és környezete, a lankás keleti oldala, meredek nyugati sziklái, a földművelés nyomai és a dicső múlt torockószentgyörgyi romjai meghatározó és visszatérő alkotóelemei az alkotásoknak.
A második kapocs a sztánai Csigadomb alkotótábor, mint szellemi műhely teszi lehetővé, hogy alkotói habitusukban eltérő alkotók, egyazon témát lelkükön átszűrve sárga-zöld fényben, a nap sugaraiban fürödve, a zöldellő természet igézetében, expresszív módon adják át a tapasztalt valóságot.
A harmadik Szabó Zsolt szerkesztő, író, művelődésszervező, galérián „keresztapja”, láthatatlan háttérmunkája révén kapcsolja össze a kilenc alkotót. A sztánai Szentimrei emlékház szelleme ott lebeg észrevétlenül minden alkotó és születendő alkotás felett.
A különbségek pedig alkotóként fellelhetők. Szabó Attillát parafrazálva: Horváth Levente figuratív expresszionista színvilágú misztikumba öltöző alkotásaitól a tonális fényfestést művelő Dabóczy Géza, László Dániel, Rózsa Róbert és Vári-Váncza Edit festményeiig terjed. Horváth Krisztián, Starmüller Géza és Tóth Tímea alkotásait is megtekinthetjük. Szabó Attila széles vagy hosszú ecsetvonásaiból hírtelen emelkedik szemünk elé a Hegy maga a Székelykő.
A kiállítás megtekinthető 2024. augusztus 14-ig.
Bibza Gábor