Zöld szék, két görög meg a fehér bak
Amit Ági művelt az utóbbi évtizedekben, különösképpen pedig 2015 nyarán, amikor alkotótáborról alkotótáborra járva engedte szabadjára fantáziáját, és örökítette meg ötleteit, az nem csak mennyiségében és változatosságában nem mindennapi, hanem minőségében is. Olyan totális művész ő, aki kerámiában, grafikában, festészetben egyaránt otthonosan mozog, a térből pedig úgy lép át a síkba, a táblaképi megjelenítésre, hogy sajátos szobrászi-keramikusi látását is magával viszi.
Innen itt kiállított pasztelljeinek a műfajjal bizonyos mértékig feleselő, határozott, olykor egyenesen szoborszerűen vágott felületei, amelyek mintegy ellentételezik a baromfiudvarból műteremmé előlépett kecskés, macskás, galambos, sárga kesztyűs, száradó rózsaszín zoknis, gőzölgő teás, családiasan barátságos színteret.
Kékszemű ház
S ahogy elnézem málló vakolatú, agyon toldott-foldott, idő- és szegénység-marta, aprócska házait, s a művészien kipótolt, hogy ne mondjam foltvarrásos háztetőket – elvégre egy totális művész miért ne kölcsönözhetne textiles technikákat is – meg kell állapítanom, hogy Ági mindvégig hű maradt önmagához. Hiszen évtizedekkel ezelőtt is ez a tematika foglalkoztatta. Akkor is a múlt relikviái, egy-egy rogyadozó öreg ház, szúette ablakkeret, düledező kerítés késztette alkotásra csupán a művészi reflektálás mikéntje volt némiképp eltérő.
A többnyire csöndes beletörődést, bánatot sejtető, jobbára statikus ábrázolásmódot, mára, hellyel-közzel, felváltotta egy jóval mozgalmasabb, életvidámabb, színeiben is élénkebb festői megközelítés.
http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/id/122708
