Ez az oldal sütik (cookies) használatával javítja élményét, miközben Ön ellátogat ezen a webhelyen.

Kérjük, legyen kedves és fogadja el az alább felsorolt sütik használatát a folytatáshoz.

  • Session-süti: a munkamenet adatainak tárolására
  • Ügyfél-süti: Ön tárolja, hogy elfogadta a sütik használatát
  • Statisztika-süti: Ön tárolja, hogy elfogadta a sütik használatát

BMC tagok

vissza

Vásárhelyi Antal



1950

Személyi adatok

Szatmárnémeti, 1950

Ösztöndíjak, tanulmányutak

1983-ban Tanulmányút, Juho-Rissanen Nemzetközi Művésztelep és Symposion, Kuipo,
Finnország
1984-ben Tanulmányút, Párizs
1987-1989 A Hiány című társadalmi és művészeti folyóirat főszerkesztője és kiadója
1989-1999 Nürnbergben él és dolgozik
1998-ban Az Hommage à M. C. Escher kiállítás-sorozat szervezője
1999-ben A „Tudomány a művészetben – Művészet a tudományban” c. kiállítás szervezője és társkurátora,
Tanulmányút, Tsukuba, Gifu, Japán,
The International Academy of Media Arts and Scienses Iamas, előadás, Gifu, Japán
2000-2014 A Magyar Rézkarcoló és Litográfus Művészek Egyesületének elnöke és a budapesti Galéria IX vezetője
2004-ben Tanulmányút, Turku, Finnország
2005-ben Az „FMK, azok a 80-as évek” kiállítás társkurátora, Kogart Ház, Budapest
2007-ben Tanulmányút, Nemzetközi Művésztelep, Ipotesti, Románia,
Előadás a Grafika -„Egy képpel több" nemzetközi konferencián, a Képzőművészeti Egyetem Grafika Tanszéke szervezésében
2008-ban Tanulmányút, Róma, Olaszország.
2009-ben Tanulmányút, Koppenhága, Dánia
2010-ben Tanulmányút, Reykjavík, Izland. La Valletta, Málta. Tel-Aviv, Haifa, Izrael
2014-ben Free Camp, Nemzetközi Művésztelep, Csíkszereda, Románia
2016-ban Előadás, A ponttól a Mandaláig, Tribuna folyóirat szervezésében, Művészeti Múzeum, Kolozsvár, Románia
2017-ben Tanulmányút, Párizs, Franciaország
2019-ben Tanulmányút, Krong Siem Reap, Kambodzsa. Bangkok, Thaiföld.
Nemzetközi szimpózium és kiállítás „ Simpozionul International de Sculptură, Pictură și Grafică, Târgu-Jiu, 2019” Románia

Díjak, kitüntetések

1982 Fiatal Képzőművészek Stúdiójának díja
Madách Imre pályázat, Xantus János Múzeum, Győr
1984 Párizsi ösztöndíj
2006 "Ferencvárosért” emlékérem
2007 Ploiesti Városi Múzeum díja, VII. ”Iosif Iser” Nemzetközi Sokszorosított Grafikai
Biennálé díja
2008 Római ösztöndíj
Hungart ösztöndíj
2013 Négy Elem. a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének díja
2020 Változások, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének díja
2021 XLI. Nyári Tárlat Szeged, az Emberi Erőforrások Minisztériumának Fő díja

Kiállítások

Egyéni kiállítások


1975 Színház Galéria, Szatmárnémeti, Románia

1977 Petőfi Sándor Művelődési Ház Galériája, Bukarest, Románia

1978 Korunk Galéria, Kolozsvár, Románia

1980 Városi Művelődési Ház, Érd  

Eötvös Klub Galéria, Budapest

1981 Ferencvárosi Pince Galéria, Budapest

Mini Galéria, Szeged

1982 Állami Egyetem Galéria, Bécs, Ausztria

Rajk László Kollégium Galériája, Budapest

Mini Galéria, Miskolc

FMK-Galéria, Budapest

1983 Vay Ádám Múzeum, Vaja

1984 Stúdió Galéria, Budapest

1985 L’Écume Galéria, Párizs

1991 Chagall Galéria, Magyar Zsidó Kulturális Egyesület, Budapest

Maximum Galéria, Nürnberg, Németország

1992 Palazzo Brozi Galéria Kávézó, Nürnberg, Németország

Komm Galéria, Nürnberg, Németország

1993 Maximum Galéria, Uwe Kunze szobraival közösen, Nürnberg, Németország

Fiatal Művészek Klubja, Uwe Kunze szobraival közösen, Budapest

1994 Rathausgalerie, Uwe Kunze szobraival közösen, Vellmar, Németország

UAP Galéria, Uwe Kunze szobraival közösen, Kolozsvár, Románia

„48-4=44”, Mű-terem Kiállító, Budapest

Galerie-Kneipe, Nürnberg, Németország

1995 Tamás Galéria, Budapest

1996 V.A.M. Design Center, Budapest

Sárospataki Képtár

1998 Szín-Folt Galéria, Kaposvár

1999 Mega Center md Studio Galéria, Budapest

2000 Újpesti Galéria, Budapest

2001 MTM Új Színház Galéria, Budapest

2002 City Art Galéria, Stockholm, Svédország

Erlin Galéria, Budapest

Galéria IX, Budapest

Újlipótvárosi Galéria, Budapest

Miskolci Galéria

B Galéria, Szeged

2004 Csongrád Galéria, Csongrád

2005 Ökollégium Artgaléria, Budapest

2006 Art 9 Galéria, Budapest

2007 Ferenczy Galéria, Pécs

2008 Ráday Képesház, Budapest

2009 Kondor Béla Galéria, Székesfehérvár

Art Center, Rautila, Finnország,

Karinthy Szalon, Budapest

Kirjasto Galleria, Vehmaa városi könyvtár, Finnország

2010 Galéria IX, Budapest

Szombathelyi Képtár, Szombathely

Művészeti Múzeum, Szatmárnémeti, Románia

Ingeborg Zweymüller Galéria, Baden bei Wien, Ausztria

2011 SZTE JGYPK Rajz - Művészettörténet Tanszék Galériája, Szeged

2012 Gaál Imre Galéria, Budapest

Új Kriterion Galéria, Csíkszereda, Románia

A Magyar Alkotóművészek Háza (Palme Ház), Budapest

Torony Galéria, Sopron

Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény, Budapest

2013 Magyar Építőművészek Szövetsége Kós Károly Galéria, Budapest

2014 SIMEZA Galéria, Bukarest, Románia

Mansfeld Péter Galéria, Budapest

Magyar Műhely Galéria, Budapest  

2015 Gönczi Galéria, Zalaegerszeg

2016 Szakrális Geometria Galeria Arcis, Nádasdy-vár, Sárvár

Fabricius Galéria, Sopron

Art Yourself Contemporary art Gallery, Bukarest, Románia

2016 Miskolci Szinház, Miskolc

Galéria IX, Budapest

2017 Galeria de Arte Forma, Déva, Románia

Művészeti Múzeum Arad, GRAFICA SACRALĂ címmel, Románia

REÖK Palota, Szeged

2019 Gilgames,Torony Galéria, Sopron

2020 Újlipótvárosi Klub Galéria, Budapest

Magyar Kulturális Intézet, Bukarest, Románia (Tóth György)

2021 Új Kriterion Galéria, Csíkszereda, Románia (Tóth György)  

2022 EUCLIDIAN BORDERLINES, Brancoveanu Palota Mogosaia, Bukarest. Románia

Budapesti Román Kulturális Intézet, Magyarország

Szakrális Terek, Costanin Brancus Művészeti Galéria, Tirgu Jiul, Románia

2023 Szakrális Terek, Próféta Galéria, Budapest

2024 Szent terek, Cháj Galéria Szentendre

Megélt (?) terek, Műcsarnok, Budapest

Szakrális terek, Pop – Up, Budapest Jazz club, Budapest

2025 Művészeti Múzeum - Bánffy palota Kolozsvár, Románia

Csoportos kiállítások


1981 SZETA kiállítás és aukció, Budapest

Grafika 1980–81, Bartók Galéria, Budapest

1982 Animáció és képzőművészet, Pannónia Rajzfilm Stúdió, Budapest

Grafika 1980-81, Art Galéria, Győr

Madách Imre pályázat, Xantus János Múzeum, Győr

Kollázs, Vajda Lajos Galéria, Szentendre

Stúdió ’82, Műcsarnok, Budapest

1983 Grafika 1982-83, Városi Művelődési Ház Galériája, Tatabánya

Nemzetközi Mail Art kiállítás, FMK-Galéria, Budapest

Művésztelepi kiállítás, Városi Galéria, Sopron

XII. Országos Grafikai Biennálé, Miskolci Galéria, Miskolc

Juho-Rissanen Nemzetközi Művésztelep és Symposion, Kuipo, Finnország

Fiatal Képzőművészek Stúdiójának kiállítása, Okresni Galéria, Brno, Csehszlovákia

Hlavniho Galéria, Prága, Csehszlovákia

1984 Olympic Erotic Show, Los Angeles, USA

Maraton de Arte Correro, Mexikóváros, Mexikó

Anyag, Fényes Adolf Terem, Budapest

1985 Lengyel-magyar plakátkiállítás, Varsó, Lengyelország

Nemzetközi Kísérleti Művészet, Petőfi Csarnok, Budapest

1986 Művészet Ma I., Hilton Szálloda Galériája, Budapest

I. International de Arte-Postal kiállítás, Valbom, Portugália

1987 Művészet Ma II., Budapest Galéria, Budapest

Kép-Vers, Vers-Kép, Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest

1988 IV. Országos Rajzbiennálé, Salgótarján

35. Vásárhelyi Őszi Tárlat, Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely

Zsidó művészek kiállítása, A.C.C. Galéria, Budapest

1991 Kunstlos csoport kiállítása, Auge Galéria, Lauda Königshof, Németország

SZETA 10 éves jubileumi kiállítás, Nemzeti Galéria, Budapest

Süd-West Kunst, Kongresszusi Központ, Baden-Baden, Németország

1992 Kunstlos csoport kiállítása, Hugenottenhalle, Neue-Isenburg, Németország

1993 Salon France-Allemagne, Abbéye-Royal de Moncel, Franciaország

Building Plans and Schemes, Heusden-Zolder, Belgium

II. Sapporói Nemzetközi Nyomatbiennálé, Sapporo, Japán

1994 Taller del Sol, Tarragona, Spanyolország

IV. ART Expo, Budapesti Nemzetközi Vásárközpont, Budapest

A szürrealizmus és a tenger, Zaragoza, Spanyolország

Fax-Art, Heildelbergi Kastély, Heildelberg, Németország

Királyi Szakácsok Fesztiválja kiállítás, Nagyszakács

Holocaust Kiállítás, Művészetek Háza, Szekszárd

Piranéző Piranézi Parafrázisok, Szépművészeti Múzeum, Budapest

Magyar Művészek kiállítása, Art Club Burwedel, Grossburwedel, Németország

Magyar Illusztrátorok Társasága kiállítás, Csontváry Galéria, Budapest

Illustrazione Contemporanea Ungherese e Italiana, Bologna, Olaszország

1995 Változatok a rendre, Haris Galéria, Budapest

A szatmárnémeti Rákóczi Kollégium felépítésének megsegítésére rendezett

jótékonysági kiállítás, Gellért Hotel-Teaszalon, Budapest

1996 XVIII. Országos Grafikai Biennálé, Miskolci Galéria, Miskolc

Imago nemzetközi kiállítás, Grosse Dachgalerie, Hannover, Németország

Magyar-Olasz Kortárs Illusztráció, Vigadó Galéria, Budapest

1997 Future Suitcases, Museum der Arbeit, Hamburg, Németország

1998 Különleges Térformák, Vigadó Galéria, Budapest

Passage, Nádor Galéria, Budapest

Belső Rajz, Nádor Galéria, Budapest

Kortárs magyar illusztráció, Kortárs Magyar Galéria, Dunaszerdahely,

Szlovákia

ISIS - Symmetry Congress and Exhibition, Haifa, Izrael

M. C. Escher emlékére, Miskolci Galéria, Miskolc

Ex Libris-Escher’s Centennial, Kassteel Groeneveld, De Baarn, Hollandia

1999 M. C. Escher emlékezete, Magyar Szabadalmi Hivatal Konferenciaterme,

Budapest

Színes Rajz, Nádor Galéria, Budapest

Hommage à M. C. Escher, Néprajzi Múzeum, Budapest

Hommage à M. C. Escher, Rippl-Rónai Múzeum, Kaposvár

Escher Centenáriumi emlékkiállítás az Extrasensory Museum szervezésében,

Ginza, Matsuya, Tokió, Japán

Escher Centenáriumi emlékkiállítás, IMS, Nishion Shimbun Inc., Fukuoka,

Japán

Escher Symposium és Kiállítás, Egyetemi Galéria, Tsukuba, Japán

2000 Nemzetközi Escher Centenáriumi emlékkiállítás, Huis Ten Bosch Museum of

Art, Nagasaki, Japán

Térrajz, Nádor Galéria, Budapest

Válogatás a Miskolci Galéria grafikai gyűjteményéből, Miskolci Galéria

Escher Centenáriumi emlékkiállítás, Marui Imai, Sapporo, Japán

Escher Centenáriumi emlékkiállítás, Daimaru Museum Kobe, Daimaru Kobe,

Japán

Escher Centenáriumi emlékkiállítás, AER, Sendai, Japán

XX. Grafikai Biennálé, Miskolci Galéria

X. Országos Rajzbiennálé, Salgótarján

2001 Mű és emlék az építészetben, mint ihletforrás, Godot Galéria, Budapest

Orbis Pictus, Művészetek Háza, Veszprém

2002 Amerikai-Magyar Grafikai Kiállítás, Art Club Grammercy Park, New York

Printmaking in Hungary, Old Town Gallery, Tustin, California

XXI. Országos és Nemzetközi Grafikai Biennálé, Miskolci Galéria

Éden-Kert, Új Művészet Közalapítvány Alkotóháza, Gödöllő

Magyar Rézkarcoló Művészek kiállítása, Vaszary Képtár, Kaposvár

XI. Országos Rajzbiennálé, Nógrádi Történeti Múzeum, Salgótarján

Budapest Printmakers, Gallery Hours, Manhattan Graphics Center, New York

2003 Incisori Ungherese, Galleria Il Quadrato di Omega, Róma, Olaszország

Gondolatok a könyvről-képekben elbeszélve, Harmincad Galéria, Budapest

Műhely 2003, Galéria IX, Budapest

Adventi Kalendárium, Gerbeaud Ház, Budapest

2004 Magyar Sokszorosított Grafika, Tartui Egyetem kiállítóterme, Tartu,

Finnország

Incisori Ungherese e Italiani, Baracano Sala Cavazza, Bologna, Olaszország

Horvát táj magyar szemmel, Martinó Galéria, Budapest

Incisori a Budapest, Museo Communale d’Arte Moderna e dell’Informazione,

Senigallia, Olaszország

Magyar Kortárs Grafika, Magyar Intézet, Tallinn, Észtország

Unkarin Taidegraafikkolitto, Galleria Joella, Turku, Finnország

XII. Országos Rajzbiennálé, Nógrádi Történeti Múzeum, Salgótarján

Labirintus, Újpesti Galéria, Budapest

Kogart Szalon 2004, Kogart Ház, Budapest

Il Segno Inciso, Galleria Hajech, Milánó, Olaszország

2005 30 magyar illusztrátor - 30 illusztráció, Bolognai Gyermekkönyv Vásár,

Bologna, Olaszország

Incisori a Budapest, Galleria Communale, Citta’di isola del liri, Olaszország,

A legutóbbi 25 év művészete a Hernádi Gyűjteményből, Kassák Múzeum,

Budapest

100 Werk -100 Künstler Druckgrafik aus Ungarn, Inter Art Galerie,

Stuttgart, Németország

Az Élet és Irodalom képzőművészei, Galéria 13, Budapest

Hommage à Hernádi Gyula, Galéria IX, Budapest

2006 Az Élet és Irodalom képzőművészei, Megyei Művelődési Központ, Médium

Galéria, Szombathely

Magyar Sokszorosított Grafika, Gag het Grafisch Atelier’t Gooi, Hilversun,

Hollandia

Magyar Sokszorosított Grafika, Magyar Intézet Helsinki, Finnország

”Gravura si Desen” Ion és dr. Nikolai Kalinderu Múzeum, Bukarest,

Románia,

”Gravura si Desen” Művészeti Múzeum, Ploiesti, Románia

”Gravura si Desen” Városi Művészeti Galéria, Vajdahunyad, Románia

”Gravura si Desen” Mikó-vár Székely Múzeum, Csíkszereda, Románia

2007 „Forte” Kortárs Képzőművészeti Múzeum és Galéria, Csíkszereda, Románia

100 Grafika 100 Kortárs képzőművész, Magyar Képzőművészeti Egyetem

Barcsay terem, Budapest

”És 50-év” jubileumi kiállítás, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

100 Grafika 100 Kortárs képzőművész, Pécsi Galéria

Az Élet és Irodalom képzőművészei, Magyar Intézet Stuttgart, Németország

VII.”Iosif Iser” Nemzetközi Sokszorosított Grafikai Biennále, Ploiesti,

Románia

Art 9. 10 éves jubileumi kiállítása, Ferencvárosi Pincegaléria, Budapest

Haraszty Gyűjtemény, Kogart Ház, Budapest

Magyar Sokszorosított Grafika, Magyar Intézet Szófia, Bulgária

2008 Grafică fără frontiere, Academia Română, Fundaţia Naţională pentru Ştiinţă şi

Artă, Bukarest, Románia

Estampe européenne, Cité Internationale des Arts, Párizs, Franciaország

Tutte la strada - Minden út, Római Magyar Akadémia, Olaszország

Fresh appoaches in Printmaking, Grafikai műhely, Amszterdam

2009 Grafik over grænser, Rundetaan, Koppenhága, Dánia

Rések az időben – rések a térben, Galéria IX., Budapest

Estampe européenne, Grande Galerie, Compiègne, Franciaország

2010 „Grafische Zwiefache – Páros tánc” Weytterturm, Staubing, Németország

I. Székelyföldi Grafikai Biennále, Gyárfás Jenő Képtár, Sepsiszentgyörgy,

Románia

30 illusztráció, Bolognai Nemzetközi Illusztrációs és Gyermekkönyv Vásár,

Bologna, Olaszország

XIV. Plein-Air, Városi Galéria, Csongrád

Magyar Sokszorosított Grafika, Galéria Artlink, Seoul, Dél-Korea

„Kuusi mestaria, Hat mester, Sase mastrii” /Hannu Kauppi,Antero Olin, Tibor Somorjai Kiss, Antal Vasarhelyi, Ion Atanasiu Delamare, Mircia Dumitrescu, Promenadigalleria, Hyvinkaa, Finnország

2012 romania@intl kiállítás, Galéria Simeza, Bukarest, Románia

2014 Arborele Vietii, Nemzetközi Szalon, Brancusi Terem, Bukarest, Románia

Építészet az illusztrációban, XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, Millenáris B épület, Budapest

„Art Market 2014 Budapest” Nemzetközi Kortárs Képzőművészeti Vásár, Millenáris D épület

Science, Technology and Art Relations – Star, Tel Aviv, Israel

2015 Harmónia, Művészet Malom – Szentendrei Kulturális Központ, Szentendre

Itt és Most, Képzőművészet Nemzeti Szalon, Műcsarnok, Budapest

2016 Új Kriterion Galéria, 5 év/ 5 years/ 5 ani, UNA Galéria, Bukarest és

a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet

2017 Nemzetközi Rajz Biennálé, Centrul Cultural Palatele Brancovenesti, Mogosoaia, Románia

Hangzhou Cultural & Creative Industry Expo 2017, Zhejiang, Hangzhou, Kína

Tribuna graphic 2017, Művészeti Múzeum, Kolozsvár, Románia

2019 Vonal és Forma, Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet, Bukarest, Románia Atelierele Brancusi 2019 nemzetközi kiállítás, Alexandru Stefulescu Megyei Muzeum,Targu Jiu, Románia

„Holocaust” Nemzetközi kiállítás, Román Kulturális Intézet Budapest

Első Budapesti Illusztrációs Fesztivál, Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest

2020 Tirgu Jiul Espozitie Retrospective Ateliere Brincusi 2015-2020, Megyei Múzeum, Gorj, Románia

„Repeta” könyvbemutató és kiállítás a Galéria IX –ben Budapest

„Változások” – Meghívásos csoportos kiállítás a Vermes-villában, Budapest

SZABADJÁTÉK / SZOBÁK, csoportos kiállítás, Műcsarnok, Budapest

2021 XLI. Nyári Tárlat, Szeged

2023             SCAF Nemzetközi Kortárs Művészeti Fesztivál, Nagyszeben, Románia

„Metafizika”, MANK Galéria, Szentendre

2024 IN MEMORIAM, Nemzetközi kiállítás Kolozsvári, Művészeti Múzeum,       Románia

Távlat – a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének képzőművészeti kiállítása, Reök-palota Szeged  

XX Táblaképfestészeti Biennálé, Reök-palota Szeged




Művek közgyűjteményekben


Szekszárdi Művelődési Központ

Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest

Vellmar Rathaus, Németország

Nürnberg Kulturamt, Németország

OTP Bank, Budapest

Hernádi Gyűjtemény, Budapest

AIG Global Investment Corp., London

Miskolci Galéria

Public Library, New York

Bibliothéque national de France, Franciaország

Magyar Képzőművészeti Egyetem grafikai gyűjtemény, Budapest

Városi Múzeum, Ploiesti, Románia

Denmark and to Kobberstiksamlingen, the Royal Collection of Prints and Drawings

State Museum of Art. Kastrupgaard Museum, Dánia

Tribuna Grafika nemzetközi gyűjtemény, Kolozsvár, Románia  

    Alexandru Stefulescu, Megyei Muzeum, Targu Jiu, Románia

                 Kolozsvár, Szépművészeti Múzeum, Románia


Elérhetőség

Cím: H-1139, Budapest, Máglya köz 4.
Mobil: +36-30-480-6569
Web: www.antalvasarhelyi.wordpress.com
E-mail: antalvasarhelyi@gmail.com

http://www.antalvasarhelyi.wordpress.com

Más adatok

Életrajz

 1969–1973                  Képzőművészeti és grafikai tanulmányokat folytat Bukarestben, Románia

1979-ben                      Áttelepül Magyarországra

1982–1989                  Megszakításokkal a Fiatal Művészek Klubjának művészeti vezetője,  kiállítások szervezésével és rendezésével foglalkozik Budapesten.

       Az évtized közepén a Kísérleti Művészet és a Művészet Ma I-II-III.   nemzetközi kiállítások rendezője


Bibliográfia

 

1978                  Valami kettyen egyet: Szőcs Géza, Korunk Galéria, 106. szám, katalógus szöveg

1980                  Bemutatjuk Vásárhelyi Antal grafikáit: Váncsa István, Élet és Irodalom 38.   szám

1981                  Vásárhelyi Antal az Új Tükör pinceklubban: Ember Mária, Magyar Nemzet, február 19.

1982                  Remények romjai: Tandi Lajos, Dél-Magyarország, Szeged, március 3.

                          Vásárhelyi Antal grafikái: Páskándi Géza,Életünk, 1982/9.

                          A Senki földjén: Szuromi Pál, Művészet, ’82/7. szám,

                          Vásárhelyi Antal kiállítása a Szegedi ifjúsági ház-ban: Chikán Bálint, Új   Tükör, ’82/2.sz

1983                  „ Felkiáltójelek”: Csutorás Annamária, Észak-Magyarország, Miskolc, március17.

                          Vásárhelyi grafikái elé: Munkácsi Miklós, Művészet, ’83/8. szám

                          Heikki Vitala, Uutis Kukko, Kuopio, Finnország, február 2.,

                          Székely András, Új Tükör, október 10.

                          Neues aus Kuopio: Peter Michel, Bildende Kunst, NDK, ’83/11. szám

1984                  Lépcsőházi gondolatok: P. Szűcs Júlia, Népszabadság, február 21.

                          Vásárhelyi Antal grafikái Stúdió Galéria: P. Szabó Ernő, Új Tükör, március 4.

                          Lépcső: Vadas József, Élet és Irodalom, március 9.

                          Pontosság és líra: Székely András, Művészet, ’84/8. szám

                          Beppe Severgnini, Il Giornale, augusztus 15.

1985                  Nino Vignolo, Corrierra della Sera, április 25.

                          MY I WY, We and You, Warsawska Niezelezna ificzyna poetówi  malarzy

1986                  Stúdiósok voltak: Chikán Bálint, Művészet, 11-12.

1987                  Páskándi Géza, Életünk, ’87/2.

1989                  Egy nemzedék anamorfózisa: Menyhárt László, Művészet, 1989/2.

1991                  Türme, Treppen und ein Totempfahl: Feuerstein, Frankischen Nachrichten,                október 7.

                          Mai-marele satmarene: Florin Pop, Gazeta de Nord-Vest, Anul VI. nr.1691,

                          Szatmárnémeti, Románia

1992                  Frankfurter Neue Presse, szeptember 29.

                          Neue-Isenburger Anzeigeblatt, október 2.

1993                   Szócikk: Das Allgemeine Lexikon der Kunstschankenden in der Bildenden, und

1994                  Getsaltenden kunst des Ausgehenden 20. Jahrhunderts, Herausgeber:               Forschungsinstitut bildender Künste,GbR,Vertrieb: arte factum  Verlagsges. mbH, Nürnberg.

1994                  Erganzung in Grau: Breiter, Hessische Allgemeine, május 3.

                          Einführung in die Ausstellung: Dr. Hans-Kurt Boehlke

                          (b) „ Uwe Kunze Sculpturen” und Antal Vásárhelyi „Graphik”,

                          Wochenspiegel Vellmar, április, 15. szám, Germany

                          Bemutató szám: Élet és Irodalom, május 20.

                          Forma si Labirintul: Dorin Serghie, Adevarul de Cluj, Románia, július 29.

                          Vásárhelyi városai: Kántor Lajos, Szabadság, Románia, augusztus 15.

                          Egy európai ember: Gregus Sándor, Ferencváros, ’94/8. szám

                          Visszaeső hazaemigráns Varjas Endre: „Páholy”, Vasárnap, szeptember 4.

                          Könyv: Szuromi Pál: Tükrök, tükröződések. Cikkek, kritikák, tanulmányok a

                          vizuális kultúra és képzőművészet körében

1995                  „Napváros” II. Hudra Klára, Tallózó, Galéria, május 11.

                          Örömteli jelenség: Kováts Albert, Beszélő, május 11.

                          Vásárhelyi Antal fest: Hernádi Miklós, Élet és Irodalom, november 16.,

                          Pest tetői felett: Wágner István, Heti Magyarország, november 24.

1996                  Florin Pop, Gazeta de Nord-Vest, Románia, május 14.

                          Vásárhelyi veduták: Fitz Péter, Élet és Irodalom, június 7.

1998                  Vásárhelyi Antal Bukarest-Budapest-Nürnberg: Més-záros István, Gyűjtők és

                          Gyűjtemények – Sammler und Sammlungen,’98/1. szám

                          Városképre festett arcok: B.T., Somogyi Hírlap, február 24.

                          A látványosság hitele: Réz András, PR Herald, 98/03.

                          Torlasztott terek tüntetése: Szerényi Gábor, Népszava, március 7.

                          Térformák a síkban: Székely András, Népszabadság, május 27.

                          A látvány mérnöke: Készman József, Balkon, november

1999                  Sohasem késő: Hernádi Miklós, Profit & Piac, 10. szám

                          Kilenc kilences: Nagy Dénes, katalógus szöveg, szeptember 9.

                          Katalógus szöveg: Radnóti Sándor, japán M. C. Escher Publisher, Secretarial of

                             ” Extrasensory Museum”, Print, Bunkado printing Co., Ltd. Japan

2000                  Öt az 50-ből: Més-záros István, PM magazin, július 6.

                          Szócikk: Kortárs Magyar Művészeti Lexikon, 3. kötet, Enciklopédia Kiadó  Felelős kiadó: F. Almási Éva, készült a Gyomai Kner Nyomda Rt.-ben

2001                  Reneszánsz előtt a sokszorosított grafika: Észak-Magyarország, június 12.

                          Katalógus: The New York Society of Etchers & Society of Hungarian  Engravers and Litographers, Printed by Warren Printing, Inc., Warren, Ohio

2002                  Naringsliv, Svédország, február 25.

                          Hommage á Escher: Szászi Zsuzsanna, Új Magyar Építőművészet, ’02/1. szám

                          Román József, Új Művészet, ’02/10. szám

2003                   Megújuló technikák P. Szabó Ernő, Magyar Nemzet, február 18.

                          Weg met de hokjesgeest: Jos van der Burg, Stadsmagazine Vlaardingen, 31    januari.

                          Lépcsők, Vásárhelyi Antalhoz. Ádám János, Észak Magyarország, május 24.

                          Az Avignon-i kisasszonyok, Rajk László, Élet és Irodalom, június 6.

                          Léleklabirintusok: Szeifert Judit, Új Művészet, ’03/5. szám

                          Kultúra és közönség Varga Klára, Magyar Nemzet, augusztus 15.

                          Képek: Magyar Napló, február

                          Szimmetria diszkrét bája: P. Szabó Ernő, Magyar Nemzet, szeptember 4.

2004                  Felszeletelt labirintus, Gaál József, Élet és Irodalom, március 26.

                          Belső architektúra: Szuromi Pál, Prae Amerika, ’04/4. szám

                        Grafiikan perinteiden vaalijat:Mia Tykkylainen, Turun Sanomat, Finnország,  június 20.

Unkarilaista grafikkaa galleria Joellassa:Anne Rutanen, Turun Sanomat,  Finnország, július 3.

                          Képek: Parnasszus, nyár, 2. szám

                          Karcosműhely a Rádayban: Serfőző Melinda, Népszabadság, november 2.

                          Képek IPM magazin, december

2005                  Borítóterv és embléma: Symmetry, Art and Science 1. 4. szám, Il segni dell’acqua e il testimane del rame, Olaszország, 6. szám

                        Szeifert Judit, Élet és Irodalom, Piramisok és zikkuratok: Knox, Ferencváros, XV. évf. 6. sz

                         Vásárhelyi Antal munkáiról: Kozák Csaba, Élet és Irodalom, november 25., 47. szám

                         Körkérdés az FMK kiállítás kapcsán, Bordács Andrea, Új Művészet, ’05/3. szám

                         Az éves ÉS: Kozák Csaba, Artmagazin, ’05/3. szám

                          Képek: Podium, Ausztria, 135/136. szám

                          Képek: PEN, Hungarian Bulletin, ’05/1. szám

                          Iolanda Malamen, Ziua, Románia, június 20.

2007                   Válságban a hazai rézkarcolók: Somogyvári D. György, Magyar Hírlap,

2008                           október 9.

                            Nyomatok hozott anyagokból: P. Szabó Ernő, Magyar Nemzet, október 26.

                          Gergely Edit, Kulissza, Csíkszereda, Románia

                          Képek: Bazis, revista de arta contemporana, Csíkszereda, Románia, 1. szám

                          Victoria Anghelescu, Cultura, Bukarest, Románia, július 26., 29. szám

2008                    Architektonikus táncrendek: Orosz István, Élet és Irodalom, január 18. szám   

                          Titok lenyomatai: Szőcs Géza, Irodalmi Jelen, május 7., 9. szám

        Din Evul Mediu fara hotare:Victoria Anghelescu, Adevarul, Bukarest, Románia, május 28., 923. sz

                          Architektúra-veduták:Szeifert Judit, Élet és Irodalom, december 5., 49. szám

                          A látvány álomvilága: Knox, Ferencváros, december 19.

2009                  Kérdések és bizonyosságok: P. Szabó Ernő, Magyar Nemzet, január 21.

                          Kedélyes szögletesség: Bokros Judit, Fejér Megyei Hírlap, március 9.

            Unkarilaisgrafiikkaa Vehmaalla:Harri Suomalainen, Vakka-Suomen Sanomat, torstal 24. syyskuuta

                          Vásárhelyi építkezik: Kozák Csaba, Új Művészet, március

                          Szász Eszter, Kulturális portál, Kultúra.hu, szeptember 16.

2010                  A makacs, építkező művész: Skrabski Fruzsina, Mandiner.hu, május 11.

                          Egy másik építőmester, Hemrik László, Élet és Irodalom, április 16.,15.szám

                          Hétköznapok ünnepe: Knox, Ferencváros, május 28.

                          Képek: Podium, St.Pölten, Ausztria, 135/136.

                          Von Sandra Sagmeister: "Nehmen Sie sich Bildzeit", NÖN, 8.11.2010

  Kozák Csaba, Vásárhelyi architektúrája, Köret, könyv, Felelős kiadó: Hanga Kiadó   igazgatója, Nyomda: Hanga Stúdió

                          P. Szabó Ernő. Jelképes oszlopok között, Magyar Nemzet, 2010. október 2.

                         Szeifert Judit. A második ötös, Új Művészet,12. szám. XXI.  évf.

                        Vásárhelyi Antal, Kozák Csaba, Hungart könyvek, Kapitális Nyomda, Debrecen

2011                 Szuromi Pál: Urbánus mágiák, Élet és Irodalom 8. szám, 2011. február 25.

 2012                  Szabó Noémi, A Mindenség Emlékművei, Élet és Irodalom, április 6.

                            dr Máriás, El van vetve, Élet és Irodalom, 47. szám, november 23.

                            Hudra Klára, A szerkesztett képzelet, Új Művészet, 7-8. szám, XXIII. évf.

                            Szőcs Lóránt, Architektúra fikciók, Csíki Hírlap, április 13-16.

2014                Az élet jelképe, Fábián László, könyv, Pauker Collection, Pauker  Nyomda, Budapest

2015                A másik Vásárhelyi, Székely Ilona, 168 óra, 25 szám, június 18, Budapest  Harmonia praestabilita, Szabó Noémi, Élet és Irodalom, december 11, Budapest 

2016                Az Új Ember és a Reformátusok Lapja közös melléklete a Mértékadó július 31. számában megjelent interjú, Budapest

              Tribuna,Arhitecturi grafice & geometrii sacre, Mihai Plamadeala, 1-15 mai  Cluj, Románia

                         Madách világszínpada, Sinkó István, Élet és Irodalom, 30. szám, július 29.

               Delmagyar.hu, Geometrikus angyalszárny, Vásárhelyi Antal grafikái a   Reökben, XII. 9. Szeged,

2017                Bemutató szám, Élet és Irodalom, április 14.

                        Ani Bradea, Poemi dal muro, ilusztráció, könyv, Editura Tribuna Kolozsvár

2019                Gilgames Vásárhelyi Antal  kiállítása, Kozák Csaba, https://www.ujmuveszet.hu/2019/11/gilgames/

2020                A román televízió 2020. október 27.-i magyar adása – Romanian television October, Hungarian broadcast, https://l.facebook.com/l.php...

Vásárhelyi Antal: Dimenzió mátrix, Körösvölgyi Zoltán: Rend /teremtés | Szakrális geometria | Vásárhelyi Antal képei Balkon kortárs művészeti folyóirat 2020. 5. számban

Anzikszok Holnemvoltból Vásárhelyi Antal képeihez, Sinkó István, Élet és Irodalom, 38. szám.

Idő és fény, Horváth Benji, Helikon irodalmi folyóirat, 24. szám, Kolozsvár, Románia

2021                „Székelyföld ” Kulturális folyóirat XXV. évfolyam 9. szám, 2021. szeptember

Hargita népe, megyei lap, Kiss Előd – Gerely, 2021. szeptember 10. Csíkszereda, Románia

2022                Spatii Sacrale – Expozitia artistului plastic si graficianului Antal Vasarhelyi https://centrulbrancusi.ro/spatii-sacrale-expozitia.../

                          Vásárhelyi Antal expune la Palatele Brâncoveneşti, Observator Cultural 16.04.2022

                          Exozitia lui Vásárhelyi Antal de la Palatul Mogosoaia, Propagarta,8 április 2022

                          Vigilia , A lélek visszhangzó szkenográfiái, András Visky, 2022 / 10 szám,

2023             Turczi István és Vásárhelyi Antal kettős látása, Szurcsik József, Országút.

2023.08.24.

Kultúra.hu, Dimenziók vonzásában – Látogatóban Vásárhelyi Antal grafikusművész otthonában, Dzsubák Tamás

                        Bejárni a bejárhatatlant, Sinkó István, Élet és Irodalom, 2023. július 7.

            Vásárhelyi Antal mindenségmodelljei, Fazakas Réka, Országút, 2023.05.24.

             Kettős látás, Turczi István-Vásárhelyi Antal, könyv

             Magyar P.E.N. Club, Media Press nyomda, 2022.

2024                  Élet és Irodalom, Vásárhelyi Antal munkáihoz, 2024 május 17.

             Hír TV, Megélt (?) terek című kiállításomról beszélgetünk riporter: Perjési Tamás, 2024. július. 1.

A mindenség tornyai, Sinkó István, Élet és irodalom. 2024. július.19                    Megélt ? terek, Szegő György, Országút,2024 július 29.

              Szakrális terek, eszményi idomok, Magyar Nemzet,2024 augusztus 7.

Szakrális terek – Vásárhelyi Antal festőművész munkái a Budapest Jazz Clubban, FIDELIÓ, 2024 08.05.

Szakrális terek – Vásárhelyi Antal festőművész munkái a Budapest Jazz Clubban

Budapest Jazz Club

2024.08.05. 14:55

 Szakrális terek – Vásárhelyi Antal festőművész munkái a Budapest Jazz Clubban

Budapest Jazz Club

 

Tevékenységek

Kiállítások / Médiavisszhang

Képgaléria

Hírek

2025 április 27.

2025 április 09.

2025 március 20.

Kiállítások

„Ők jelképezik a mát” 2025 január 30.

BMC 2025 január 30.

Együtt 2024 november 28.