Száz éve született és január elsején lesz öt éve, hogy elhunyt Andrásy Zoltán festő- és grafikusművész, a hajdani Magyar Művészeti Intézet, majd megszűnte után a Ion Andreescu Képzőművészeti Intézet tanszékvezető tanára.

A kolozsvári grafikai iskola jeles képviselőjének sorsa elválaszthatatlanul összefonódott a Barabás Miklós Céh történelmi-társadalmi változások által befolyásolt történetével. Az 1929-ben Kós Károly és Szolnay Sándor irányításával létrejött, a kor jeles művészeit tömörítő Céh, amely Andrásy Zoltánt is tagjai közé fogadta, 1945-ben kénytelen volt működését beszüntetni, hogy aztán 1994-ben alakuljon újjá. Ez az újjáalakult szervezet pedig nem kevesebbet köszönhet Andrásy Zoltánnak, mint jelenlegi otthonát, a Farkas utca 27. szám alatti székházat, amelyet a Céh hosszú távú használatra a Mester református egyháznak adományozott lakásáért kapott cserébe, s amelyben immár évek óta folyamatosan működteti a Barabás Miklós Galériát.

Vidám farsangi menet II.  

A székház öt évvel ezelőtt, 2005. november 17-én, ünnepélyes keretek között, Andrásy-tárlattal nyitotta meg kapuit, utolsó kiállításán azonban az idős Mester, betegsége miatt, már nem vehetett részt. De örömmel töltötte el a tudat, hogy adományával hozzájárulhatott fiatalabb pályatársai boldogulásához, hogy a kicsiny, de patinás műemléképületben általa és a református egyház jóvoltából a művészek otthonra, kiállítóteremre lelhettek. A megnyitó után másfél hónappal, 96. életévében, rendkívül gazdag életművet hátrahagyva, a születő új esztendő első napján távozott az élők sorából.

Andrásy Zoltán pályájának alakulásában négy város játszott meghatározó szerepet. A szülőváros, a sajátos architektúrájú Nagyszeben híres Brukenthal múzeumával, középfokú tanulmányainak városa, Marosvásárhely, gyönyörű szecessziós kultúrpalotájával, valamint főiskolai éveinek két színhelye Kolozsvár és Bukarest, hogy aztán az erdélyi főváros nyissa meg előtte a művészi kiteljesedés lehetőségét. 1939-ben a Barabás Miklós Céh fiataljaival együtt állít ki a kolozsvári Vármegyeháza üvegtermében, Bánffy Miklós a kiállított munkák egy részét meg is vásárolja, majd 1941-ben és 1942-ben ugyancsak a BMC égisze alatt mutatja be művésztársaival együtt alkotásait Budapesten, 1944 augusztusában pedig, immár távollétében – a háború ugyanis az ő életébe is beleszólt –, szervezi meg Szolnay Sándor a BMC tevékenységének felfüggesztése előtti utolsó kiállítását, amelyen Andrásy Zoltán több mint húsz, finom mívű akvarellje is szerepel.

Öröm  

 A hadifogságból 1947-ben szabadul. Visszatér Kolozsvárra, kiváló rajztudását többek között a könyvgrafika terén gyümölcsözteti. 1948-ban megalakul a Magyar Művészeti Intézet, a grafikai tanszék élére kerül, majd az intézmény megszűnte után a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán folytatja művészi és oktatói tevékenységét szintén tanszékvezetői minőségben. Pályája ezután már töretlenül ível felfelé. Akvarelljeivel, ceruza- és szénrajzaival, a sokszorosított grafika különböző válfajaival, mindenekelőtt litográfiáival írta be magát a műfaj jelentős képviselőinek sorába. Festőként a realista ábrázolásmódot olykor enyhe szürrealista elemekkel vegyítve alkotta meg látványos, gondolatébresztő kompozícióit. A határozottság és megejtő líraiság sajátos elegyéből született munkái, technikától függetlenül, mélységes humanizmusról árulkodnak. Az erőteljes érzelmi motiváltság valósággal sugárzik valamennyi alkotásából, kompozíciói, portréi mellett tájképeiből is. S bár az a bizonyos szocreál fölötte sem múlt el nyomtalanul, és olykor befolyásolta ugyan témaválasztását, művészi szempontból mindenkor messzemenően igényes volt önmagával szemben.

Még kilencvenéves korában is a festőállvány előtt találtam. Akkor éppen Téli kép varjakkal című munkája egyik változatának utolsó simításait végezte, beszélni azonban nem óhajtott róla. „Maga csak nézze, nekem nincs hozzáfűzni valóm, én nem gyártok elméleteket a munkáimhoz, én festek” – hárította el kérésemet, s igazat kellett adnom neki. Az Andrásy-képek nem szorulnak magyarázatra, azokat csak nézni kell, mert önmagukért beszélnek. Következetesen figuratív, látványosan mozgalmas, vagy sejtelmesen lírai, erőteljesen érzelmi fogantatású alkotásai a látvány okozta esztétikai hatáson túl a néző lelkét is megérintik. Kár, hogy az utolsó húsz egynéhány évben a művész gyűjteményes kiállítással nem jelentkezett a nyilvánosság előtt, pedig ugyancsak jelentős munkái születtek ezekben a kései, művészileg teljesen kiforrott években. Csöndes magányában a művészi önkifejezés, az alkotás jelentette számára az örömöt, az elmélyülés, de ugyanakkor a tartalmas kikapcsolódás lehetőségét is.

Tavaszi dallam  

Az elmaradt gyűjteményes kiállítást kíséreljük meg most, galériánk szűkös kereteihez igazodva, folytatásokban megrendezni. A jelenlegi emlékkiállítás anyagát jobbára a Barabás Miklós Galériában eddig be nem mutatott alkotásokból válogattuk össze. Ilyenformán a festészeti anyag került előtérbe, a tempera és olajképek.

Reméljük, hogy az Andrásy-munkák ezúttal is visszhangra találnak majd.

A centenáriumi kiállítást december 10-én, pénteken du. 4 órakor a Farkas utca 27. szám alatti Barabás Miklós Galériában a Mester egykori tanítványa, Ioan Horváth Bugnariu egyetemi tanár, a Romániai Képzőművészek Szövetsége kolozsvári fiókjának elnöke nyitja meg.

NÉMETH JÚLIA

http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article,PArticleScreen.vm/id/50942