A házigazdák részéről Kolozsi Tibor szobrászművész, a Barabás Miklós Céh vezetőségi tagja, a Képzőművészeti Egyetem tanára köszöntötte a jelenlévőket, majd Dorel Găina-Gerendi és Dobribán Emil egyetemi oktatók méltatták a kiállított munkákat, utalva azok változatosságára és arra a törekvésre, amellyel a fiatalok igyekeznek lépést tartani korunk világviszonylatban is legkorszerűbbnek tartott művészeti irányzataival.

Nagy általánosságban egyet is érthetünk megállapításaikkal, még akkor is, ha a kiállított munkák vonatkozásában – mint általában a csoportos tárlatok esetében – lényeges szintbeli különbségeket észlelhetünk. Lini Enikő nagyformátumú, lendületes ecsetkezelésű, absztraktba hajló, de figuratív jegyeket is sejtető, színvilágában egységes, látványos kompozíciói tökéletes harmóniába olvadnak Mureşan Marius Cristian nemesen ívelő, a végsőkig leegyszerűsített, töménységükkel már szinte kérkedő formáival. Az alaposan kimunkált, a bronzban rejlő lehetőségeket maximálisan érvényre juttató szobrok méltán váltak a tárlat vonzáspontjává. Trăistariu N. Silvia a minimal art és konceptuális művészet határterületén alkotja meg sajátos hangvételű, jelzésértékű festményeit. Ţârţan Violeta Simona viszont a tájképfestészet vonalán haladva hagyományosabb eszközökkel él. Munkái ilyenformán kissé kilógnak a sorból, de a kiállítás egésze szempontjából ez akár érdekes is lehetne. A baj csupán ott kezdődik, hogy a festő, valószínűleg a téma, a történelmi hangulatot idéző Balcic iránti elragadtatásában, a giccs-veszélytől kellőképpen nem ódzkodva, helyenként túlontúl nagy engedményeket tesz az édeskés megjelenítés irányába. Alaposabb válogatással a kevesebb akár több is lehetett volna.

Mindent összevetve azonban a tárlat – vitathatatlan pozitívumai és csöppnyi szépséghibája mellett – többé-kevésbé reális képet fest a kolozsvári képzőművészeti utánpótlásról.

NJ