Tíz év elteltével jelentkezett ismét alkotásaival a Gy. Szabó Béla
Galériában a marosvásárhelyi Fekete Zsolt festőművész. Amint arra a
tárlatot megnyitó Ferenczy Miklós református lelkipásztor is utalt, a
rendezvényt az teszi különösen ünnepélyessé, hogy a plakát és a meghívó
tanúsága szerint a művész a kiállítást az 500 évvel ezelőtt született
Kálvin János emlékének szenteli. Az őt ábrázoló, sajátos miliőbe
helyezett portré kompozicionálisan és színvilágával is a protestantizmus
prosperálását, örök tavaszát sejteti.
Fekete Zsolt nem tartozik a minden áron újítani akarók táborába. Nem óhajtja sem megdöbbenteni, sem sokkolni alkotásaival a nézőt. Erőszakosan figyelemfelkeltő munkákat hiába is keresnők tájképei, portréi között. Számára a festés örömforrás, s ezt az alkotás közben érzett örömöt szeretné megosztani másokkal is. Egyfajta színekbe-formákba foglalt érzelemátvitel az, amit kiállítása ígér. Hangulatos színek, pihentető, megnyugtató tájak, az élmény frissessége árad az itt bemutatott akvarellekből, pasztellekből, olajképekből. A plein air festészet erényei termékeny táptalajra találnak a festőnél, aki járja a világot, hogy azt azonnal „ecsetvégre” kapja, és vizuális élményeit másokkal is megoszthassa. Békesség és nyugalom árad alkotásaiból, s ha igaz, hogy a tájkép lelkiállapot, akkor ezekből a pozitív kicsengésű, megújulást, kellemes tavaszi zsongást sugalló képekből arra következtethetünk: ez a derű a festő lelkéből fakad.
S hogy a tavaszi szél szimbólumát éppen egy fiatal lány lobogó hajában véli felfedezni, ötletként is telitalálat.
A kiállítás érdekessége, sajátos, tekintetcsalogató összetevője, a bársonyos hatást keltő, nemes egyszerűségével kiemelkedő Vénhegy. Technikai megoldása sem éppen szokványos: vászonra festett pasztell.
Fekete Zsolt témaválasztásával egyben arra is enged következtetni, hogy a festészet szolgálat is.
Értékeli az emberkéz alkotta szépségeket, szükségét érzi annak hogy műemlékeinket is megörökítse.
(németh)
Fekete Zsolt nem tartozik a minden áron újítani akarók táborába. Nem óhajtja sem megdöbbenteni, sem sokkolni alkotásaival a nézőt. Erőszakosan figyelemfelkeltő munkákat hiába is keresnők tájképei, portréi között. Számára a festés örömforrás, s ezt az alkotás közben érzett örömöt szeretné megosztani másokkal is. Egyfajta színekbe-formákba foglalt érzelemátvitel az, amit kiállítása ígér. Hangulatos színek, pihentető, megnyugtató tájak, az élmény frissessége árad az itt bemutatott akvarellekből, pasztellekből, olajképekből. A plein air festészet erényei termékeny táptalajra találnak a festőnél, aki járja a világot, hogy azt azonnal „ecsetvégre” kapja, és vizuális élményeit másokkal is megoszthassa. Békesség és nyugalom árad alkotásaiból, s ha igaz, hogy a tájkép lelkiállapot, akkor ezekből a pozitív kicsengésű, megújulást, kellemes tavaszi zsongást sugalló képekből arra következtethetünk: ez a derű a festő lelkéből fakad.
S hogy a tavaszi szél szimbólumát éppen egy fiatal lány lobogó hajában véli felfedezni, ötletként is telitalálat.
A kiállítás érdekessége, sajátos, tekintetcsalogató összetevője, a bársonyos hatást keltő, nemes egyszerűségével kiemelkedő Vénhegy. Technikai megoldása sem éppen szokványos: vászonra festett pasztell.
Fekete Zsolt témaválasztásával egyben arra is enged következtetni, hogy a festészet szolgálat is.
Értékeli az emberkéz alkotta szépségeket, szükségét érzi annak hogy műemlékeinket is megörökítse.
(németh)