A magyar festészet napját 2002 óta rendezik október 18-án, Szent Lukács, a festők védőszentjének ünnepén. Ebben az évben a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum az Erdélyi Művészeti Központ (EműK) legújabb, Szocrelatív című kiállításához kapcsolódva október 16-án, szerdán ünnepelte e napot: délelőtt ingyenes látogatásra várták az érdeklődőket, hogy ízelítőt kapjanak a kommunizmus éveiben, kényszerű politikai nyomás alatt dolgozó művészek alkotásaiból. Délután „gúzsba kötötték” az arra vállalkozókat, és akciófestésre hívták a közönséget, ahol megtapasztalhatták, hogy milyen korlátok között, mégis szabadon festeni. A gyermekeknek volt óriásinga, szörnybomba, giganyomda, a legkisebbek pedig kismotorral hagyhattak (festék)nyomot. A kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum időszakos kiállítótermében  e nap tiszteletére október 16-án és 18-án tárlatvezetéssel volt látogatható a Vetró művészcsalád kiállítása. Ez utóbbi kapcsán kereste meg a Morfondír.ro Vetró András szobrász- és Vetró Bodoni Zsuzsa grafikus- és festőművészt, hogy a The Dinasty elnevezésű tárlat ötletének megszületéséről, valamint munkájukról érdeklődjön.

Vetró András elmondta, hogy felesége egyéni kiállítására és az ő 65. születésnapjára készülve tervezte el a család a négy nemzedék kiállítását, ahol néhány kisszoborral és szénrajzzal szerepel az édesapja, Vetró Artúr szobrászművész is. Annál is inkább indokoltnak érezték édesapja munkáinak a kiállítását – tette hozzá a művész –, mert egyéni kiállítása nem volt neki soha, és ezeket a többségükben női alakokat ábrázoló kisszobrokat nagyméretűnek is el akarta készíteni, de nem volt lehetősége rá. A kiállított rajzok és alkotások révén a közönség nyomon követheti a művek születésének a folyamatát is, hiszen a falon több esetben láthatók a szobrokhoz készült tanulmányok is.

A legtöbb munkával ez alkalommal azonban ő és felesége, V. Bodoni Zsuzsa szerepel, de kiállítottak a tárlaton fiaik, Vetró B. Sebestyén András és Vetró Barnabás, valamint unokáik, Péter, Balázs és Bence is. Úgy választották az alkotásokat, hogy egységes koncepcióra épüljön a kiállítás: a művek kiválasztásának fő szempontja a családra való utalás volt.

– Szeretném, ha a szobraim kis tükrök szerepét töltenék be – fogalmazta meg ars poeticáját a szobrászművész –, amelyek előtt a szemlélő felfedi önmaga legbensőbb rezdüléseit. Vallom édesapám gondolatát, ami a kín-örömben születő tett elsőbbségét hirdeti a magamutogatással szemben. Semmi más nem számít, csak a megszületett mű. Az éli a maga külön életét, az alkotótól függetlenül is.

Vetró András különösképpen örült annak, hogy Czegő Zoltán nyitotta meg pénteken, október 11-én a kiállítást, hiszen az egész család művészetét jól ismeri a költő, verset is írt az ő Don Quijote-sorozatához, amiből részlet hangzott el a kézdivásárhelyi megnyitón. Czegő Zoltánt az Ikarosz című domborműve is megihlette – a mindenségkeresése vágyának, az örökös újrakezdésnek a kifejezésével –, hiszen két költeménye is született az alkotáshoz.

A kézdivásárhelyi kiállításon Vetró András faszobrokkal jelentkezett, ezek a női test szépsége, karcsúsága, valamint a termékenység, az anyaság motívuma révén a nőiség lényegét fejezik ki. A klasszikus faragási móddal és különböző faanyagból készült alkotások színükkel, formájukkal szokatlan lágyságot és melegséget sugároznak.

– Eddig nem volt még egyéni tárlatom – kapcsolódott be a beszélgetésbe V. Bodoni Zsuzsa. – Mostanig nagyon lefoglalt a család, a gyerekek nevelése és a tanítás. Az alkotómunkához elmélyülésre van szükség, folyamatosságra, nem megszakításokra. És erre a család és a tanítás mellett nem mindig volt időm. De egyébként sem vagyok kitárulkozó alkat, nem szeretem a „rivaldafényt”. Talán azért is választottam ezt a pályát, mert képekben tudom magamat a legjobban kifejezni. Ezen a kiállításon azonban én jelentkeztem a legtöbb munkával a család tagjai közül, és ezek többsége az utóbbi időben született.

És más a ritmusa is, mint a termékenyebb alkotóknak – tűnődött a művésznő –, ezért érzi a lényegét kifejezőnek a Tűnődés c. munkáját. Megragadják bizonyos dolgok, formák és színek, azokat elraktározza, aztán majd később előveszi. Így történt ez a Társulat c. pasztellje esetében is, amelyen gyermekei kiskori játékossága, az elmenésük miatt érzett szomorúság és egy sokkal később látott vásáros komédia motívumai egyszerre vannak jelen. A Kötődések-sorozat darabjait pedig azok a jelképek szövik át, folytatta V. Bodoni Zsuzsa, amelyek Kézdivásárhelyre utalnak.

– Hányszor láttam a barokk kapu ívét és a katolikus templom tornyát az iskolával szemben, a főtér épületeit, jellegzetes erkélyeikkel, ablakaikkal! – mesélte a művésznő. – Ez a második szülőfölddé lett kisváros és a család határozta meg az életemet közel negyven évig. De nem bezárkózva ide, hanem úgy, hogy nyitottak voltunk mindenre a nagyvilágból. A Kötődések pasztelljein ott vannak a hollandiai testvérvárost megidéző szélmalmok is, máskor az ott szerzett benyomások, hangulatok határoznak meg egy festményt: a kikötő, a manzárdszoba, a kockakövek, a szobába beszűrődő dzsesszmuzsika. A zene egyébként is különleges helyet foglalt el mindig az életünkben, a gyermekeink hangszeren is játszanak, az unokákat is körülveszi a muzsika.

A családra utal a Ketten c. alkotás, amely két ember, férfi és nő szoros egymáshoz tartozását, ugyanakkor egymásnak feszülését is kifejezi.

Arra a kérdésre, hogy művészek lesznek-e az unokákból, V. Bodoni Zsuzsa azt válaszolta, a lehetőség adott rá, hogy azok legyenek, és ha szeretik, és úgy érzik, akkor majd ezt a pályát választhatják. A gyerekeikkel is így volt: hasra feküdtek a padlón, és rajzoltak, festettek, az unokákkal is ez történik otthon és a nagyszülőknél is. Az már az ő döntésük lesz, hogy mit választanak – zárta mondandóját a művésznő.

Ambrus Ágnes

http://www.morfondir.ro/lap/hu/Irasok-Cikkek/A-tett-elsobbsege-Haromszek--723