Gergely István emlékére



Nagy veszteség érte az erdélyi magyar képzőművészetet. Elhunyt Gergely István, kolozsvári szobrászművész.


A csíki születésű, lobbanékony, meleglelkű művészt mindenki barátjának érezte. Hisz közvetlen hangja és természete, plasztikusan gesztikuláló kézmozdulatai, melyekkel nyomatékot adott művészi mondanivalójának, mindenkit elvarázsoltak.

Az a rendkívüli egyéniség volt, aki belső, önálló törekvései, művészi meggyőződése mellett képes volt a nyíltságra, képes az önzetlen, csapatban való gondolkozásra, a nemes közéleti tevékenységre. Hisz művészi alkotó vágya mellett a legfőbb célja az erdélyi magyar művészet felemelése, új művészi csúcsok meghódítása volt.

Alkotó munkája folyamatos, szinte egyik munka a másikból következett, nőtt ki, ami által az egész életmű folyamatosságot, hitelt kapott, egy olyan belső súlyt és erőt, mely magávalragadóan, szobrászi erővel sugárzik felénk.

 

 

Szobrászata egyszerre kötődik a nagy magyar és az erdélyi szobrászathoz, de itt érezzük a több ezer éves szobrászi formák feszülését, a suméroktól az egyiptomiakig. Itt érezzük a nagy európai szobrászati forradalmak eredményeit, kikristályosodott formáinak kvintesszenciáját is.

Művészetének a lényege a hatalmas formatudás. A belülről feszülő formák ereje, mely mint egy belső kohézió fogja össze a szobrokat. Köztéri szobrai csaknem zenei hangolású körvonalaikkal csodálatos erővel feszülnek bele a térbe, harmonikusan rajzolódva ki a kék égre vagy a fák lombozatára.

Mi, nagyváradiak, örvendhetünk, mert városunkban található Gergely István munkásságának egy remeke, a Lorántffy Zsuzsanna szobor, ahol a szobrászi szépség mellett rendkívüli erővel fogta meg a művész a méltóságot, az emberi tartás nagyszerűségét, ahol az egyszerű formák a női alak fenséges emberi karakterét húzzák alá.

Ádám és Éva Fészkelők

Megérzésem szerint a karakter szó az, amit Gergely István művészetében hangsúlyozni kell. A művész megmintázta az erdélyi és az egész magyar történelem legnagyszerűbb embereit, a Főembereket.

A csodálatosan precíz, tiszta rajz, a domborművek körvonalai nem az arcokat idealizálják, hanem a nagy egyéniségek jellembeli profilját. A küldetés, a sors életrajzai ezek a reliefek, hisz ezek a nagyszerű emberek a történelem krízis állapotának bizonyos idejében jelentek meg, s a művész megérezte az időt, a karaktert s a nagy tetteket, melyeket ezek a nagy emberek véghezvittek.

Ez a jellembeli erő a művészből áradt, hisz bármilyen anyagban, bronzban, vagy grafittal patinázott anyagokban dolgozott, a formát egy meleg erő fogja át, mely erőtadóan, szinte vigasztalóan hat a nézőre.

Nemcsak szobrait, de őt magát is szeretet vette körül, hisz közvetlen jó humora, mélyérzésű természete mindenkit magával ragadott.

Nyugodj békében kedves István barátunk. Álmodban gondolj a csíki hegyekre, és gondolj olyan új monumentumokra, melyek harmóniát sugallnak és jobbá teszik az embereket.

2008. március 14.

Lorántffy Zsuzsanna

 

A parttalan idő koordinátáin a múló korok üledékei, vésetei, az értelem, a sík és a tér formái maradnak. A bejárható tér tapintható ősi bütykös kezek által, vésett, faragott eszközöktől a szoborig, domborműig.

A gének spirálján megismétlődik és kilép a forma belső óhaja, hogy véssünk, mélyítsünk, jeleket, üzeneteket hagyjunk, s a kiválasztott személyiségeinkről plasztikailag is körbejárható alkotásokat.

Titkos emlékeinket alkotói énünkön át látvánnyá formálva az anyagban a szellemnek és az időnek ajánljuk.

Márton Árpád

Jakobovits Miklós

http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/id/8036