November
1-ig látogatható a Kolozsvári Művészeti Múzeumban Forró Ágnes tárlata, a
kiállított pasztellképek az elmúlt tíz év alatt készültek. A művész
szerint nagyon sok minden hatott rá ezek alatt az évek alatt a
sámánizmustól kezdve a rakukerámián át a különböző művésztelepek
hangulatáig.
Véletlenül láttam meg a kiállítás plakátját a Bánffy-palota előtt
elsétálva, és rögtön megfogta a tekintetem. Színes, vibráló, élettel
teli volt, látni akartam, hogy milyen képekről van szó, így hát
bementem. Pasztellrajzok fogadtak, amelyek mind egy elvarázsolt
mesevilág hangulatát hordozták. Minden rajzon annyi apró részlet van
elrejtve, hogy több tíz percet is el lehet tölteni egyetlen mű
megfigyelésével.
A szerző felvétele
A tárlaton négy különböző teremben kronológiai sorrendben elrendezve
tekinthető meg az elmúlt évtized termése. A kurátor Iakob Attila volt, ő
választotta ki a munkákat. „Sajnos a megnyitót csak zártkörűen tudtuk
megtartani a vírus miatt, de szerencsére készült ott egy videó, mivel
egy nagyon jó párbeszéd alakult ki Attila, Csata Hermina és köztem. Azt
majd meg lehet nézni az oldalon, és olyan lesz, mint egy katalógus” –
mesélte Forró Ágnes.
A művész elmondása szerint a pasztellkréta technikáját egyrészt örökölte
az édesapjától, Forró Antaltól, aki a székely festőiskola egyik jeles
képviselője volt, és a halála után megmaradt rengeteg papírral és
pasztellkrétával „kellett valamit kezdeni”. Másrészt ezek az eszközök
nagyon könnyen szállíthatóak, ami fontos volt, mivel Forró Ágnes akkor
kezdett el művésztelepekre járni. Mint elmondta, ez volt a kísérletezés
korszaka, próbálta megtalálni és kifejezni önmagát, de ez nem volt
egyszerű. „Nekem egyszerűen nem ment a tájképfestészet úgy, ahogy
másoknak, vagy, ahogy édesapának. Meg kellett keressem azt az utat,
ahova most eljutottam, és ez egy hosszadalmas idő volt” – mondta el
Forró Ágnes, hozzátéve, hogy minél több művésztelepen vett részt, annál
jobban formálódott az a világ, amit most fest.
Fotó: Forró Ágnes Facebook-oldala
„Minden táborral továbbviszek egy témát, és beépítem a munkáimba”
Forró Ágnestől megtudtuk, hogy az alkotótáborok mindig tematikusak, ahol
igazodni kell a környezethez is. Őt mindig is érdekelte az a hely, ahol
éppen volt, és mielőtt nekifogott pasztellezni, meg kellett kicsit
ismerje a környezetet, ezért sokat gyalogolt, fotózott. Miután
megismerte a „hely szellemét”, a témával és a „saját kis világával”
összegyúrva születtek meg a pasztellrajzok. Mint mondta, nagyon érdekli a
természettel való kapcsolatunk, és az attól való elszakadás is, és ez
az egyik fő motívum a rajzaiban. Megfigyelhető, hogy a tíz év munkáiban
szinte mindenhol különböző lények jelennek meg, háziállatok és
vadállatok.
A természettől való elszakadás pedig a sámánok világába vezet be, amely
szintén felkeltette a művész érdeklődését. Ekkor kezdett el
rakukerámiával is foglalkozni, és ezt a témát folytatta az új
technikával is. Elkészítette kerámiából a sámánok különböző kellékeit és
az egyik legfontosabb eszközüket, a sámándobot, amelyet szerinte lehet
használni, bár eléggé érces hangja van. A rakut a 16. században kezdték
el használni, Japánban, ám Európába az Egyesült Államokon keresztül
jutott el. Az, amit Európában rakuzásnak nevezünk, amerikai mintára
készült, és a művész szerint emiatt bizonyára vannak olyan technikák,
amelyeket nem jól tudunk, vagy egyáltalán nem ismerünk.
„Volt olyan eset is, hogy az első foglalkozás után elsírta magát”
Forró Ágnes nem csak agyagozással, rakuzással és pasztellezéssel
foglalkozik, hanem tizennégy évig a kolozsborsai elmegyógyintézetben
dolgozott mint művészetterapeuta, jelenleg pedig fogyatékkal élő
fiataloknak tart foglalkozásokat a Fébé Alapítvány központjában, hetente
kétszer. A képzőművészet eszközeit használják a terápiákon, ceruzával,
zsírkrétával, temperával és papírral dolgoznak. Minden foglalkozáson
különböző tematikák, úgynevezett hívószavak vannak megadva, és ezekkel
próbálják meg előcsalogatni a páciens lelkivilágát. Ezekből az
alkotásokból sok mindent ki is lehet olvasni, diagnosztizálni lehet.
„Volt olyan eset is, hogy az első foglalkozás után valaki elsírta magát,
mivel olyan emlékeket idézett fel benne a terápia, hogy csak úgy
potyogtak a könnyei” – emlékezett vissza Forró Ágnes. Szerinte a cél az,
hogy a páciensek jó érzéssel fessenek, rajzoljanak, hogy érezzék jól
magukat a közegben, amiben alkotnak. De úgy látja, hogy ez náluk
működik, mivel a fiatalok mindig nagyon várják, hogy együtt rajzoljanak
vele, és szerinte az számít, hogy olyan munkák szülessenek, amivel a
páciens is és a terapeuta is elégedett. Azt vallja, hogy el kell érni
azt, hogy a páciens magától készítsen olyan alkotást, amely a
fejlődéséhez járul hozzá.
Forró Ágnes korábbi kiállításán a kolozsvári Györkös-Mányi Albert
Emlékházban | fotó: corbiialbi.ro
Forró Ágnes tárlatát november 1-ig még megnézhetik a Kolozsvári
Művészeti Múzeumban, 10 és 17 óra között. A maszk viselése kötelező a
kiállításon. További információk az intézmény honlapján találhatóak.
Forró Ágnes 1956-ban született, Kolozsváron. A képzőművészeti egyetemet
is ott végezte el, kerámia szakon. 1997-től illusztrál a Napsugár
gyermeklapnak, emellett pedig kisgrafikát, mini textilt és mini kerámiát
is készít. 2001-ben Jakobovits Márta hívta meg a kecskeméti
kerámiastúdiójába, ahova többször is visszatért. 2003-ban indította el a
kolozsborsai elmegyógyintézetben a művészetterápiás műhelyt, ahol 14
éven keresztül dolgozott.
Lőrincz Anna
