„Szép a világ, gyönyörű a világ és nincs hiba benne”

P. Ütő Erzsébet festészeti tárlata a Quadro Galériában


Naplemente Naplemente
P. Ütő Erzsébet székelyföldiként vált a máramarosi, Nagybánya környéki táj szerelmesévé. A Kovászna megyei Sepsikőröspatak szülötte, középfokú művészeti tanulmányait a marosvásárhelyi Képzőművészeti Líceumban végezte, majd a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán folytatta. Rajztanárként Máramarosszigetre került, ahol 1961-től 2001-ig, nyugdíjba vonulásáig oktatta tanítványait a művészi önkifejezés alapjaira, a művészi szép felfedezésének, élvezetének és feldolgozásának módozataira. Az oktatói, művészetpedagógiai munka idejének nagy részét lekötötte, így, akárcsak több művésztársa esetében is, a nyugdíjazás jelentette számára a sikeres újrakezdés, a művészi kiteljesedés lehetőségét. Óriási lendülettel vetette bele magát az alkotásba, elsősorban a festésbe. Többek között a kolozsvári Gy. Szabó Béla Galériában és Reményik Sándor Galériában rendezett kiállítások sokasága is jelzi ezt a pezsgést, ami most a Quadro Galériában ért tetőfokára.


Amikor beléptem P. Ütő Erzsébet sajátos festői univerzumába, úgy tűnt, mintha egy bensőséges, bizalmas beszélgetés kellős közepébe csöppentem volna. A művész beszélgetőtársai a fák, hegyormok, kanyargós utak, aprócska parasztházak vagy urbánus társaik, a jövőt álmodó fiatal lány vagy a múltba révedő idős asszony mind-mind olyan titkokról lebbentették fel a fátylat, amelyet csak a velük azonos hullámhosszon lévők vételezhettek. Ennek a bizalmas együttlétnek a művészi dokumentumait nyújtja át most nekünk a festő. Őszinte, a színek és a formák nyelvén megfogalmazott vallomásokat, arról, hogy „szép a világ, gyönyörű a világ és nincs hiba benne.” S akár a továbbiakban is Dsida Jenőt idézhetnénk, hiszen P. Ütő Erzsébetnél „a színek diadalzászlók, a szemünkbe lobognak/ kék, zöld, barna, piros, bíborlila, sárga, narancsszín/ lelkesek és tüzesek, meghányva ezüsttel, arannyal”.

Az üres asztal

A művész valósággal tobzódik ebben a sugárzó fényözönnel telített változatosságban. A máramarosi táj, a máramarosi erdő, a fák védelmében megbúvó házak és embereik kitűnő ismerője és művészi átlényegítője. Ebből a kimeríthetetlen ihletforrásból táplálkozik, és maximális intenzitással veti bele magát az alkotásba. Azt is mondhatnám: jó annak, aki ilyen színesben látja és élvezi a világot, aki érzelmileg viszonyul a természet és az emberkéz alkotta csodákhoz, aki hisz a színek közvetítő erejében, abban, ahogyan kapcsolatot teremtenek a művész lelkében lejátszódó folyamatok és a közönség között.

Egy késő forró nyári nap

S hogy mennyire színfüggő mindaz, amit a festő kulturált formai bőbeszédűséggel, lágyan omló, vagy éppenséggel szálkás vonalbeszéddel elénk tár bizonyítják többek között a tematikailag hasonló munkák színváltozatai. Az aranylóan meleg megvilágításban megjelenített tájak vagy azok szürkéskék, lilás, olykor fehérbe hajló megfogalmazásai. Évszakonkénti, vagy éppenséggel pszichológiai motiváltságú változatai egyazon témának.

A régi zsidó temető

A Máramarosszigeten élő képzőművész valamelyest lakhelye, de elsősorban talán beállítottsága és művészi hitvallása révén a klasszikus nagybányai hagyományokhoz közelít. Realitásból táplálkozó, valósághű elemekből építkező festészete, közérthetősége révén, könnyen utat talál a közönséghez. De elhamarkodott lenne azt állítani, hogy ebben ki is merül művészi arzenálja. Hiszen a realizmustól a kubista-konstruktivista beütésekig és szecessziós utánérzésekig a művészi kifejezési formák gazdag választékával szembesít bennünket. Teszi pedig mindezt látszólag természetes spontaneitással, könnyedséggel, de ugyanakkor megfelelő szuggesztivitással is.

A kereszten

A színekkel való örömtelien önfeledt játék azonban gyakorta drámaisággal párosul, akárcsak maga az élet, amelyből ez a dekoratívan kifejező, de olykor már-már férfiasan érces festészet táplálkozik. Erőteljes folthatásokban és lendületes ecsetkezelésű, lágyan egymásba hajló, egymást kiegészítő ívekben egyaránt bővelkedő formavilág tárul elénk egyfajta panteisztikus megfogalmazásban. A mindenható, magasztosan nagyszerű természet és annak szegleteiben megbúvó, emberkéz alkotta konstrukciók, a végtelen térbe vesző utak, porták, napfényben fürdő boglyák, vagy a fák ölelésében megbúvó házak, esetleg a csodafa rapszodikusan kígyózó ágainak őrző-védő szolgálatát élvező táj, mind-mind hozzátartozik ehhez a sajátos, művészi világhoz. Amely pazarló szín- és fényvarázsával, minden realitása dacára is, mintha egyenesen meseerdőbe csöppentene, teljes mértékben feledtetve a mindennapok városi szürkeségét, egyhangúságát. S ez a gazdagon elömlő színsziporka a visszafogottabb, hidegebb árnyalatokba fogalmazott, kékes, szürkés, lilás-fehér kompozíciókra is érvényes. Elegendő csupán a virágba borult fa sejtelmesen könnyed suttogására gondolnunk. De ott van a szerény házak övezte törzsasztal a darabosan natúr rönkszékekkel és ott az égőpiros, dülöngő kerítéssel övezett házikó, egyfajta szegénységet elfedő, túláradó érzelemburokba menekített mesekunyhó vagy az érces hegyi levegőben edzett égőkék – P. Ütő Erzsébetnél ilyen is van – bányászházak sora.

Önarckép

A határozott kontúrokkal övezett direkt megjelenítés mellett, sikeres próbálkozásokként, sejtelmesebb, elmosódottabb folthatásokba burkolt művészi üzenetekkel is találkozunk, sőt kifejezetten dekoratív hatásokra épített, szecessziós hangulatot árasztó munkákkal, valamint a textilesként is ismert és elismert művész ilyen természetű alkotásainak, falikárpitjainak az olajba fogalmazásaival.

Említésre méltó portréfestészete is. Különösen sikerült Önarcképe, valamint a kerítésre támaszkodó, talán gyermekeit, unokáit váró, az évek súlya alatt görnyedő, múltba révedő öregasszony alakjának felvillantása.

P. Ütő Erzsébet virágcsendéletei sem szokványosak. Esetükben talán a textiles jótékony hatása is tetten érhető. Az árnyékot sejtető, ívelten párhuzamos vonalháló sikeresen emeli ki a sajátosan rapszodikus színzuhatagot.

S hogy a derékba tört fa köré csoportosított, szürkébe fogalmazott, dülöngő sírkövek övezte temető kubista-konstruktivista újraálmodásáról és avatott, festői átlényegítéséről külön is említést teszek azt nem csupán az átlagtól némiképp eltérő mivolta, hanem elsősorban kompozíciós erényei, különleges művészi megfogalmazása indokolja.

Merengés

A textiles és akvarellista P. Ütő Erzsébet – talán sokoldalúságának bizonyítékaként is – most kizárólag olajképekkel jelentkezett. Olyan munkákkal, amelyek kedvenc ihletforrása, a fa alakváltozatainak felvillantása mellett a természet, a mindennapi élet és az emberkéz alkotta értékek művészi feldolgozását tűzték ki célul. S a célba érkezés ugyancsak sikeresnek minősíthető.

NÉMETH JÚLIA

http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article,PArticleScreen.vm/id/62696