• 2008. február 11.
Pócsai András festményeiből nyílt tárlat a hétvégén a kolozsvári
Reményik Sándor Galériában. Az Impreszsziók című kiállításon főként
tájképek, karakteres portrék kaptak helyet, az alkotásokat a művész
belső-erdélyi élményei ihlették. A tárlatot méltató Starmüller Géza
építész elmondta, Pócsai teljes életművét egységes színharmónia
jellemzi, a barna és a zöld különböző árnyalataiból építkező,
posztimpresszionista képek a természet szeretetéről, a festmény tárgya
iránti őszinte csodálatról tanúskodnak.
A festés öröm és megnyugvás
• Fotó: Biró István
Starmüller szerint a művész valamennyi képén látszik, hogy élvezettel
festették. „A festés számomra öröm és megnyugvás egyszerre” – erősítette
meg a méltató kijelentését Pócsai, akinek a műveit erdélyi,
görögországi, olaszországi, amerikai és magyarországi gyűjtemények
őrzik. Kolozsváron meglehetősen kevés található belőlük, annál több
viszont Szatmárnémetiben – tette hozzá Starmüller Géza.
A bánffyhunyadi születésű Pócsai András előbb a kolozsvári Népművészeti
Iskolában – Adler Adolf növendékeként –, majd a Képzőművészeti Főiskolán
tanult – itt Forró Antal volt a mestere. Nyugdíjazásáig rajztanárként
dolgozott Túrterebesen, Szilágybagoson, Szilágynagyfalun és Kolozsváron,
tanári munkája mellett pedig festett. Néprajzosi érdeklődéssel fedezte
fel az adott település jellegzetességeit, és rendkívül termékeny
munkássága során mindent megörökített. Számos csoportos tárlat mellett
egyéni kiállításai voltak Kolozsváron, Bukarestben, Zilahon,
Székelyudvarhelyen és Budapesten. Művei nagyobb részt külföldön
találhatók, az alkotó ezúttal az Erdélyben maradt festményeiből
válogatott a tárlatra.
