Dr. Barabás László

Tisztelt egybe gyűltek! Ünnepi előadásra várók a Magyar Kultúra napján!

Farsangi időben vagyunk és Önök farsangi képeket látnak a falakon, majd farsangi előadásban lesz részük. Mi köze ezeknek a jórészt álarcos – maszkos képeknek a Magyar Kultúra napjához, a magyar kultúrához és a farsangnak a kultúrához.

A farsang sokféle szokása játékosnak nevezhető jelenség, emberi, közösségi, szociálpszichológiai szükségletet elégített ki és sajátos farsangi kultúrát teremtett. Nem hiába maradt fenn és alakult sokféle változatban, koronként, vidékenként és nemzetenként. A hagyomány által megőrzött, szinte napjainkig kedvelt dramatikus szokásokban, népi színjátékokban változatos formában jutott kifejezésre népünk életöröme, játékigénye, az élet nehézségeit ábrázoló, azokat legyőzni próbáló kedve.

A farsangi kultúrában megragadható az egyetemes emberi kultúra két egymással szembeszálló és egymást kiegészítő típusa: a rendre és szabályokra, a harmóniára és szellemiségre épülő apollói és az ösztönös, szabad, minden kötődéseket elsöprő, elutasító, a káoszt is jelképező dionüszoszi kultusz, pszichológiai értelemben emberi személyiségeink kettőssége, a tudatos és az érzelmi viszonyulásunk a világhoz.

Bár a farsangi kultúra jelentékeny része mind az európai mind a magyar néphagyományban általánosan jellemző, ugyanakkor a farsangi szokások változataiban területi, táji, lokális eltérések is léteznek. A kultúra dokumentálásának és értékei megmutatásának a sokféle kommunikációs eszköz segítségével éppen az lehet a hivatása és feladata, hogy ezt a sokszínű erdélyi magyar farsangi kultúrát felszínre hozza, és szélesebb körben megismertesse, közkinccsé tegye. Mint ahogyan történt ez a Kis Küküllő menti Kibéden is.

Álruhát, maszkot ölteni, mássá válni és ekként szerepet játszani, jelenetet előadni, netén felvonulni- ősi jelensége az európai kultúrának és más kultúrkörökre is jellemző.

Nem szórakoztató játék volt hajdanán, hanem mágikus vizuális szertartás, vagy szimbolikus cselekvés. Régebbi tartalmának elhalványulásával, kikopásával vált színjátékká, a játékos kedv megnyilvánulásának hagyományos formájává.

Az álarcos, maszkos játékok kedveltek voltak mind a királyi udvarokban és a városi polgárság köreiben, mind a népi kultúrában.

Számos országban, napjainkban is rendeznek nagyszabású álarcos felvonulásokat, karneválokat. A mi tájaink népi kultúrájában a néhány érdekes figurából vagy állatmaszkból álló felvonulás, még inkább házalás, rögtönzött előadás a kedvelt farsangi „folklór színház „.

A maros menti falvak farsangi népi szokás játékainak tematikus csoportjaiban az európai és a magyar farsangi szokások jellegzetes témái, motívumai szinte mind sorra kerülnek, de legtöbbször csak a téma, a motívum azonos. Színház, ami erre épül, a népies színház, vidékenként változó lehet, összességében pedig sokszínű farsangi színházi évadot alkot.

Kibéden a szokásjáték neve egyszerűen fársáng. Farsangvégi szimbolikus lakodalmat, a nászt jelenítik meg sokféle szereplővel. A szépeket négy pár alkotja: a fehér bóér, vőlegény a menyasszonnyal, a piros boér (násznagy) a székelylánnyal, a huszár a lánnyal és az úrfi a kisasszonnyal. A szépekhez tartozik két díszesen öltöztetett falovas is . A szépek az utcán vonulnak és minden felkeresett ház udvarán, tornácán egyet táncolnak, majd a vőlegény megtáncoltatja a házi leányt. A házakból adományokat gyűjtenek, kolbászt, szalonnát, tojást, stb., ezeket a bőrálarcos koldusok szedik össze. A szépeket Kibéden szintén bőrálarcos ostorosok kísérik, védik. Ők vannak a legtöbben. Ostorukkal nagyokat csattintanak , s elkergetik a gyermekeket, ölelgetik az utcán a lányokat, pénzt kunyerálnak, megállítják a forgalmat, stb. A rituális rendetlenség jegyében, ezt a helybeliek úgy fogalmazzák meg , hogy azon nap nincs törvényük, bármit elkövethetnek, de jobbára komikus jeleneteket rögtönöznek.

A kibédi szokásjáték egy ünnepélyes felköszöntésből és egy utcai, leginkább komikus jellegű jelenetekből áll. Ugyanakkor legénypróba jellege is van, mert szervezői hagyományosan a besorozott legények voltak és napjainkban is a legénysereg belső hierarchiája szabja meg a játékban való részvételt és a szerepköröket is. A szokásjáték egész napos, reggel kezdődik és estefeléig tart a falujárás, este a résztvevők közös mulatságával folytatódik, majd reggelig tartó farsangi bállal zárul.

Ebbe a kibédi folklórszínházba enged bepillantást Bálint Zsigmond fotóművész fényképsorozata 1984-ből, 1988-ból, 1994-ből és 2010-ből, több mint egy emberöltőnyi időből.

Amikor a hatvanas években a sóvidéki dramatikus szokások gyűjtésébe fogtam és dokumentáló fényképeket kerestem, alig találtam egy két elmosódott felvételt, nemhogy a szokás egészét bemutató sorozatot. Ez a hiány bíztatott arra, hogy olyan, szélesebb pászmájú népszokásgyűjtésbe kezdjek, amely nem elégséges. Az emlékek és cselekvések, az adatok, a szöveg stb. írásbeli rögzítését kiegészíti az is, hogy fényképeken, fényképsorozatokon, filmeken, e művészetek több eszközével örökítik meg az élő, pillanatnyi játékot, a játszó embert.

 Ekkor a hetvenes évek közepén találkoztam először Bálint Zsigmond marosvásárhelyi fotóművésszel. Itthoni és külföldi kiállításokon vett részt, évek óta több nemzetközi díjat nyert, munkásságának elismeréseként a Fotóművészek Nemzetközi Szövetsége már akkor AFFAP művész rendfokozattal tüntette ki .  Hosszú beszélgetéseken megbarátkozva a szerény, de csendességében határozott és konok kitartású mérnökemberrel megéreztem, hogy ő az akivel a néprajzos elindulhat a közös szellemi  felfedező úton . Sok éven át együtt jártuk szokáskeresőben, szokásnézőben az erdélyi magyar falvakat.

A nyolcvanas években olyan falvak kultúrájából mutattunk fel látleleteket, amelyek gyors vagy lassú pusztulásra ítélt a diktatúra „falurendezési programja”.

Az azóta eltelt emberöltőnyi időben Bálint Zsigmond az erdélyi néprajzos, a romániai és az összmagyar fotóművészet egyik meghatározó egyéniségévé vált.

Kitűnő tehetségét a népélet megörökítésében is bőven kamatoztatta, több ezer fényképet szentelt az erdélyi magyar népéletnek, számtalan kiállításon és több fotóalbumban mutatta be alkotásait. Alkotásait – mondom – mert Bálint Zsigmond egy-egy fényképe vagy képsorozata nem semleges lenyomat az eseményről, a pillanatról, nem egyszerű dokumentum, hanem annál sokkal több.

A kibédi farsangi képeket nézegetve erről önök is meggyőződhetnek.

A vizuális élmény révén részeseivé válhatunk a megörökített népszokás hangulatának, e közösség ünnepének és játékának. Annak a valóságnak, amelyben az embereket még fogja a figura. Bálint Zsigmond lencséje elsősorban nem a színes kuriózumokat, a reklámot, a technikai brosúrákat keresi, hanem a kultúrában, hagyományban, a közösségben élő ember arcát, egyéniségét, lelki habitusát fürkészi és tárja elénk. Azt, hogy milyenek vagyunk legényként, leánykény, asszonyokat és férfiakat, maszkosan és maszk nélkül farsangi időben. Azt, hogy milyenek vagyunk magyarokként Erdélyben. Azt, hogy milyen az ember, a legény, amikor éppen fogja a figura, amikor játszani van kedve. Amikor megáldotta az Isten jókedvvel az erdélyi magyart is.

Áldjon meg az Isten mindannyiunkat jókedvvel farsangban és farsang után, hozzon ránk víg esztendőt.