Gally A Katalin

ÜZENET A MÚLTBÓL A JELENNEK

Gally Katalin kiállítása a kolozsvári Gy. Szabó Béla Galériában

 

Az összkép meglepően egységes. Gally Katalin egyéni és csoportkiállításokból ismert, visszafogott színvilágú, okkeres, szürkés pasztelljeiben, olajképeiben nem a múltidézés, s főleg nem a nosztalgiázás a lényeg. Érdeklődéssel fordul ugyan a letűnt korok relikviái felé, sőt ez az érdeklődés érzelmi felhangoktól sem mentes, mégsem a múlt bűvöletében alkot. Nagyon is a mában él és nagyon is a mának szóló határozott művészi üzenetetközvetít azon a világnyelven, amely nemzetiségtől függetlenül valamennyi művészetkedvelő számára érthető, élvezhető. Régmúlt korok örökérvényű szimbólumait építi bele, lényegíti át egy markáns magánmitológiába. Talán furcsának tűnhet a markáns jelző ezekkel a sejtelmesen légies, leheletfinom árnyalatokra épülő alkotásokkal kapcsolatban. Csupán az összkép, a tárlaton felsorakoztatott munkák egységes, szinte konokulkövetkezetes világa erősíti meg a szemlézőben a felismerést, hogy itt egy kimunkált, következetesenkikristályosított láttatásmód lecsapódásával áll szemben. A kérdés, hogy a program mennyiben tudatos vagy mennyiben a tudattalattiból lassan kiérlelt, a végeredmény szempontjából talán másodlagos. Nem a műkritika, inkább a művészetpszichológia dolga. De lehet a kettőt teljesen elválasztani egymástól?

Eltekinthetünk-e a körülménytől, hogy a munkák jelentős részének alapot szolgáltató archaikus jelképrendszer – kazettás templommennyezetek, házhomlokzatok, faragott kapuk díszítő motívumai – talán a mintául szolgálóknál is visszafogottabbak, sejtelmesebbek? Nincs-e a láttatás hátterében spontán vagy tudatos távolságtartás? Hiszen alighakétséges, hogy ez a láttatás nem kontemplatív, nem szemlélődő. Minden látszatelemük – színviláguk visszafogottsága, a vonalak finomsága, a kontúrok elmosódottsága, a könnyed ecsetkezelés – dacára az összhatás távolról sem andalítóan megnyugtató. Inkább vívódásokat sejtet, menekvést, rezignációt. Ezt az életérzést sugallja például az antropomorf formákat idéző fafaragványokból összeálló kompozíció, a Társalgók. A formák párbeszéde mögött, a címmel ellentétben, éppenséggel a valódi párbeszéd hiánya érhető tetten. A mindörökre fába faragott-merevített elkülönülés, a valódi kapcsolatteremtés még csak fel sem merülő lehetősége. Egyértelműbben fogalmazódik meg agondolat a Közönyösek című két munkában: a művész próbababák felsorakoztatásával szemlélteti a közönyből, esetleg az értékrendek különbözőségéből származó kommunikáció hiányát. A művek akkor is ezt a hangulatot sejtetik, amikor az élet merőben más, különféle momentumaira utalnak, amilyen az Áldozat, a Küzdelem, az Akadályok, vagy éppenséggel a magány kilátástalanságában, az egyedüllétben is tündöklésre képes, szürkén is ragyogó Gyantai Kariatida. Ezt az életérzést csak részben ellensúlyozzák az olyan munkák, mint a Derengés, a Kilátó, vagy a Fénycsóva és a Remény sugárharsonája. Az örök téma pedig a filozófiai mélységeket sejtető végtelenmindegyre visszaköszönő jelenléte. Gondolok itt a címében is erre utaló munkára, az érzelem-és gondolatsûrítmény színekbeformákba öntésének oly találó megjelenítésére. És gondolok a befogadó általi továbbgondolás lehetőségének megteremtésére, az érzelmi és értelmezési tartományok határainak légiesítésére, arra a szabadságra, amelyet a művész sajátos fogalmazásmódjával oly kitűnően adagol. Nem csupán ebben a munkájában. Mert ott van például a konkrét zoomorf motívumokból összeálló Időkerék időtlenségbe hajló örökérvényűsége. Az évszázadok alatt kikristályosodott díszítőelemek festői átlényegítésemegőrzése, a mindent felőrlő-felmorzsoló-átalakítő idővel szembeni dac apoteózisa, művészi szintre emelése. A bizonyosság, hogy az elmúlás, az egyéni tragédiák mögött ott az emberi kultúra örökérvényűsége, a valódi értékek időket és országhatárokat nem ismerő, korlátlan tündöklése. Ennek a meggyőződésnek a tudatában alkot Gally Katalin, ez a bizonyosság képezi művészi eszköztárának kimeríthetetlen tartalékát. A művész hazai és határon túli alkotótáborok szorgalmas látogatója. Kalandozásai során azokat amotívumokat regisztrálja, azokat építi be munkáiba, amelyek ebbe a magánmitológiába illenek, legyenek azok szúette, faragott kapu díszítőelemei, aprócska kalotaszegi falu templomának kazettás mennyezete, anyaországi skanzen, a bihari falu házának homlokzata.Művészi eszköztárának sajátossága, hogy motívumait és azoktovábbgondolásából születő látomásait az ihletforrásul szolgáló ábrázolatok faanyagának hangsúlyozásával jeleníti meg. Egynémely alkotása mintha éppenséggel a farostok finom vonalhálóiba ágyazott látomás lenne és minthaszínvilágát is a fa metamorfózisai – a sárgásfehértől a fakó barnán át a tompa szürkéig – határoznák meg. Gally Katalin szordínós, földszínekre, az okkerek és szürkék megannyi változatára épített színskálái művészi ars poeticája érvényesítésének nélkülözhetetlen kellékei. De korántsem redukálhatók eszköztári szintre. Annál sokkal mélyebbek. A művész tudatalattijából fakadók. Örök igazság, hogy minden igazi alkotó többékevésbé saját magát adja munkáiban, saját egyéniségét, érzésvilágát építi be műveibe. Hatványozottan érvényes ez a megállapítás Gally Katalinra. Művészileg viszonylag későn, nyugdíjazása után virult ki teljes egészében. Akkor, amikor már minden szabadidejét a művészi munkának áldozhatta. Kezdettől fogva hangsúlyos egyéni jegyekkel, erőteljes egyedi fogalmazásmóddal, karakteres önálló nyelvezettel tört be a művészi világba, s ez a hangvétel nem változott, csupán elmélyültebbé, mégkifinomultabbá vált.Az anyagszerkezet, a struktúrák művészi megjelenítésével az alkotó ösztönszerűleg a lényeg, arészletekben rejlő egész láttatására törekszik. Egy-egy jellegzetes fatörzs vagy deszkadarabka, kapuzábé, tulipános láda, kazettás menyezet részletének kiragadásával villantja fel a fában rejlő lehetőségek kimeríthetetlen tárházát,az emberi szépérzék megnyilvánulásának időtlenségét. Elégia, de ugyanakkor dicshimnusz is mindarról, amit a természet és a természet összetevőjeként létező ember az évezredek folyamán alkotott.

Németh Júlia

Fényképezte Horváth László