Sepsiszentgyörgyi szobrász, Kovács Géza kisplasztikai tárlata nyílt meg az immár hagyományossá vált időpontban, a hónap első hétfőjén a Barabás Miklós Galériában. A transzavantgárd jegyében fogant, rozsdás vasdarabokból felépített látványos fémkonstrukciók egy letűnt kor üzenetét is hordozzák, mintegy bizonyítva: a művészi fantázia az eldobott használati tárgyakban is képes meglátni a csodát, a műalkotássá lényegítés lehetőségét.

Kovács Géza a Barabás Miklós Céh sepsiszentgyörgyi csoportjának tagjaként érkezett Kolozsvárra, és hozta el egyéni hangvételű, sajátos, levegőt árasztó hegesztett vasplasztikáit a Farkas utcai galériába. Egyfajta művészi csemegét, amelyet ízlelgetve egy letűnt kor hangulatából is megérzünk valamit. De nem annyira a napjainkban meglehetősen népszerű, édes-bús nosztalgia, mint inkább a pragmatizmus, az egyedi művészi építkezés szintjén.

Sajátos múltbafordulás, sajátos értékmentés ez, hiszen Kovács Géza nem általánosan ismert és elismert relikviákat istápol műalkotássá lényegítve azokat, hanem kivénhedt, funkciójukat vesztett, eldobott használati tárgyak, a természet viszontagságai s az idő kikezdte késztermék darabkák, ipari hulladék anyagok után nyúl, és fedezi fel bennük az értéket: az újjászületés, a műtárggyá alakítás lehetőségét. A költő szavaival élve: „Ki képes látni a csodát, az a csodát magában hordja." Ennek az önmagában hordott csodának a változataiból kapunk most csöppnyi ízelítőt. Nyomon követhetjük azt a sajátos folyamatot, azt a funkcióváltást, amely az enyészet különböző fokozatait mutató rozsdás vasdarabok, szegek, árak, hajlított fémrudak, fogaskerék és zárdarabkák, harapófogók, lópatkók és egyéb szerszám töredékek művészi reinkarnációjához vezet. Felfedezőjük és felhasználójuk kombinatív készsége, arányérzéke és művészi fantáziája a már senkinek sem kellő, eldobott használati tárgy maradványokból új minőséget, műtárgyat teremt. Ennek a radikális funkcióváltásnak, az önmagában hordott csodának a megtestesítése, művészi kivetítése révén születnek múltból táplálkozó, de a jelennek szóló fémplasztikái.

A pop art és a transzavantgárd jegyeit hordozó összeállítások úgy utalnak a kiveszőben lévő tárgyi kultúra sajátos szeletére, hogy nagyon időszerű kérdéskört is érintenek, a jelen problematikáját is képesek felvillantani. Hogy ki mit lát, mit olvas ki ezekből a kompozíciókból, egyéne válogatja. Egy valami bizonyos: érdemes megtekinteni, körbejárni ezt a sajátos kínálatot. A művészi fantáziára, szabad képzettársításra alapozott, jelekből és jelképekből táplálkozó háromdimenziós beszéd ugyanis sok meglepetést tartogathat.

Az egyszerű részletektől a bonyolult konstrukciókig terjedő szerkesztési eljárással a művész játékosan ugyan, de az alkotás komolyságát ösztönösen is megérezve teremti meg a maga sajátos művészi világát. Azt a látvány elsődlegességére építő, de a meditatív jelleget sem nélkülöző, szellemes térkompozíció-együttest, amelynek egy szeletét most itt is megtekinthetjük. A bezártság, a mindenkori kötöttségektől való szabadulás vágya (Szabadulni vágyó), a megalázást nem tűrő felvetett fejűség fémbe fogalmazott magatartás formája (Büszkeség), a Száguldás és az Előre hajolva találó formába lényegítése vagy éppenséggel a vasvilla fogakkal illusztrált Rossz álom képe váltakozik a Virtuális harmónia, a Közre fogva egymásba hajló formaritmusaival, vagy éppenséggel a Kígyózva kecsesen könnyed, hajlított fémrúdjaival.

Jelenünk múltja, múltunk jelene elevenedik meg a Barabás Miklós Galériában. Egyfajta modern, 21. századi vaskorszak, amelynek szabályait Kovács Géza nem annyira a tartósságáról ismert s az emberi civilizáció alakulását kezdettől napjainkig meghatározó anyag megmunkálásának technikája, mint inkább személyes élményei, szubjektív létállapota szerint határozza meg. Vasban gondolkodik, vasban érez, és vasban valósítja meg művészi ötleteit. Szellemesen, látványosan, találóan.