Plasztikai kultúra és kifejezőerő

Zsigmond Márton festményei és Bara Barnabás szobrai ideálisan megférnek egymás mellett. Ezt igazolja a tegnap este a Kriterion Házban megnyitott tárlat. Az alkotókat összeköti a geometrikus megközelítés és elvonatkoztatási képesség, de a nyilvánvaló különbségek is határozottan javára válnak ennek a kiállításnak.

A festészeti anyag heterogénebb, híven tükrözi a szakközépiskolai és egyetemi tanulmányok, kompozíciók során összeszedett, alapos szakmai felkészültséget. Későbbi impresszív tanulmányaiban Zsigmond Márton integrál bizonyos hatásokat a 20. századi francia és román festészet rendkívül rafinált színvilágából és a kezdeti kubizmus térfelfogásából. Mindezen példák azonban csak rokoníthatók a művészetével, ami sajátos, markáns és ízléses egységgé áll össze. Párhuzamosan az interpretált tanulmányokkal az absztraháló kompozícióiban egy jóval elvontabb látásmód érvényesül. Itt az alakzatok és a színek primer üzenete a döntő, függetlenül attól, hogy van-e konkrét tárgyi utalás, mint például a Zászló vagy a Csillagok fele című képeiben. Geometrikus és szabálytalan síkok, néhol tépett papírsávok nyomai alakítják könnyedén és levegősen a felületet, megvalósítva egy személyes gondolati teret, amely létét a színek törtsége és élénkülése által létrehozott mélységi hatásnak, vagy éppen a komplementer dinamikájának köszönheti.

Bara Barnabás szobrai formaépítmények, amelyek elsősorban a maguk belsejéből, központjából mozgatják meg a statikus vagy adott esetben szimmetrikus tömegüket. Nem véletlen, hogy az alkotások: Mag, Lény, Szentély, Egy stb. megközelítést könnyítő címeket kaptak. Az alkotó szobrai meditációs egységek, öszszegző tartalmakat sugárzó tér-tömeg viszonyok, amelyekhez kívülről a fogalmi gondolkodás is hozzáfér, bár csak részlegesen képes közvetíteni azokat a mitikus sejtéseket, amely ezekben a munkákban feszül.

Összegzésképpen elmondhatjuk, az alkotóknak sikerült műveiket az önmagukhoz való hűségből önálló, személyes folyamattá formálni.

Vorzsák Gyula