Hervai Zoltán festőművész munkáiból 2015. július 9-én, csütörtökön, 18 órakor nyílik kiállítás az Erdélyi Művészeti Központ (Sepsiszentgyörgy, Olt u. 2 szám) harmadik emeleti kiállítótermében. A tárlatlátogató közönséget Sepsiszentgyörgy polgármester-helyettese, Sztakics Éva-Judit köszönti. A kiállítást rendezte és megnyitó-beszédet mond Vécsi Nagy Zoltán, művészettörténész, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője. Közreműködik a Plugor Sándor Művészeti Líceum tanárainak – Sebestyén Lajos, Miklós Katalin és Miklós Jácinta – vonóstriója.
Hervai Zoltán
Hervai
Zoltán festőművész 1919-ben született Sepsiszentgyörgyön. 1939-ben a
Székely Mikó Kollégium diákjaként érettségizett, majd rajztanárának,
Gödri Ferenc festőművésznek a biztatására beiratkozott a bukaresti
Szépművészeti Akadémiára. A második bécsi döntés után, 1940 –ben
Budapesten, a Képzőművészeti Főiskola rajztanári szakán folytatta
tanulmányait. A Székely Mikó Kollégiumban tanított rajzot és
művészettörténetet 1955-től 1981-ig, nyugdíjazásáig. Csupán tíz éve,
hogy elhunyt.
Hervai Zoltán pályája és életműve az erdélyi,
különösen a székelyföldi képzőművészet fejlődésére jellemző módon
alakult, a tájhoz és néphez szorosan kötődő, többnyire klasszikus
hagyományokra támaszkodva, de egyben a minőségi fejlődés irányát is
européer szellemi értékek mentén kijelölő, leginkább Adynak és
Bartóknak, vagy a legközelebbinek, Mattis Teutsch Jánosnak, esetleg a
szentendreivé vált mezőségi Barcsai Jenőnek, valamint a
Marosvásárhelyről indult Bortnyik Sándornak példáját tartva szeme
előtt.
Az
autonóm modernitást és kulturális sajátságot egy olyan székely
kisvárosban képviselte, amelyben bár voltak valamikori nemes, de
mellőzöttségbe vagy feledésbe vesző hagyományai a képzőművészetnek,
ezeknek felelevenítése és aktiválása éppen rá várt, a közössége és annak
művészete iránt elkötelezett művész – tanárra. Szemléletében megújulva,
az akkor felbukkanó, nála többségében fiatalabb kárpát–medencei, sőt
kelet-közép-európai művészekhez csatlakozott, azokhoz, akik a térség
művészetének szocreál utáni, éppen a szocreál ellenében, a kulturális
sajátosság és modernitás jegyében kibontakozó alkotói törekvéseket
követtek, azokhoz szegődött magányos szellemi társnak, akik végre
lehetőséget éreztek a művészetben a politikai-kulturális identitásuk
kinyilvánítására.
Feljegyzéseiben, nyilatkozataiban meglehetősen szabatosan fogalmazta meg művészi hitvallását:
„Szerintem elég egy egyszerű forma, hogy kifejezhessük magunkat,
érzéseinket, a világról való felfogásunkat, és benne megtaláljuk
önmagunkat. Nem történeteket mondok el, hanem műveket festek. Egy
bizonyos szimbólum-rendszer intellektuális síkon, absztrakt
architektonikus képszerkesztés a megfelelő vizuális harmóniával
kialakítva megad minden lehetőséget az önkifejezésre.”
Hervai
Zoltán életműve, túl minden egyéni szakmai erényén, lelki és érzelmi
sajátosságán, különösségében is megnyilvánuló kvalitásán, fontos úgy is,
mint régiónk huszadik századi szárba szökkenésének az idő függvényében
is változó jellegzetességeket hordozó sajátos példája, amely képes volt
talán maradandó sebhelyek nélkül átvészelni a diktatúra szinte minden
alkotót politikai prostitúcióra kényszerítő hatalmi befolyását.
Vécsi Nagy Zoltán